4. Fejezet

(LibreOffical: 4.fejezet nevű dokumentum nem létezik.- o.O

-...What?... Létezik az, csak jól tagadja...- :D)

Dema érezte, hogy az amúgy is instabil idegei pattanásig feszülnek.

Judd az a rohadék, szemét él.

Él és hagyta, hogy egy évig abba a tudatban éljenek, hogy meghalt. Nem szolt és nem kért segítséget. Pedig segítettek volna. A szövetségeseknek mindig, minden körülmények között segítenek. Azt hitte Judd a barátjuk. Erre most kiderül, hogy nem.

Megöli. Tuti, hogy kicsinálja az az ex bérgyilkost. Rohadt Nyíl. Rohadt katona. Rohadt seggfej.

Már épp készült volna komoly fizikai károkat okozni régi bajtársának, de az elméjét egy nem túl erős, de határozott csapás érte. Nem okozott benne semmilyen kárt, de ahhoz éppen elég volt, hogy néhány órára eszméletét vessze.

Rohad köcsög. Ezzel a gondolattal adta át magát a feneketlen sötétségnek.

Damon azonnal ugrott, amint Dema tekintete elhomályosult. Elkapta az apró lányt mielőtt az a földre zuhanhatott volna.

- Mit tettél vele.- Villantotta macskaszemeit a farkasok mentál hadnagyára.

- Támadott volna.- Egyszerű kijelentés volt ráadásul jogos. Mégis borzolta a párduc bundáját.

- Esküszöm Lauren, ha kárt tettél benne én...- Szűrte a fogai között, de a másik közbe vágott.

- Nincs semmi baja. De nem kell a cirkusz. Gondolj bele mi történt volna, ha össze csap két olyan mentál akiknek a képességük leginkább a gyilkolásra való.- Higgadtan beszélt, és ez még inkább idegesítette Damont és a nagymacskát is.

- Vidd el Tamsyn hoz.- Szolt közbe Lucas.

Egy pillanatra rá nézet, de mikor látta, hogy az alfa nem tűr semmiféle ellenkezést felemelte az ájult testtett és elindul vele a gyógyító házához.

- Te jó ég! Mi történ szegény lánnyal.- Kiáltott fel rémülten Tamsyn, amint belépet a karjaiban fekvő nővel az ajtón.

- Az a rohadt mentál kiütötte.- Nem kellett elmagyaráznia kiről volt szó.- Esküszöm ha kárt tett benne és én feltépem a torkát.- Hangja hallok volt, de így még vészjóslóbbnak hatott.

- Nem kell az összetűzés a farkasokkal.- Faith nyugodt hangjától kiverte a víz. Őszintén kedvelt a mentált, de most vicsorogni támadt kedve.

- Szerinted, Ő nem ér annyit, hogy vért ontsunk?- Gyűrte le a kikívánkozó morgást, bár karmai így is belűről feszítették bőrét.

- Mióta?- Faith hangja kíváncsian csenget és Tally is kikukkantott a nappali ajtajából.

- Amióta én, úgy döntöttem- Robogott el a meglepett Faith és az értetlenül pislogó Tamsyn mellet.

- Értem.- Suttogta mentál mindent tudóan.

Ennek Damon kifejezetten örült és nagy volt a kísértés, hogy megkérje a nőt neki is magyarázza el, mert számára még mindig, csak annyi volt világos, hogy nem engedheti, hogy az Ő kis Tündérének baja essen.

Az okot pedig, amíg nem tér magához ráér megválaszolni.

Néhány perc múlva a Dema már a kanapén feküdt és édesen szuszogott. Tündérke ismerte Judd Laurent. Gondolta Damon. És azt is tudta, hogyan kell egy alakváltó katonával bánni, hogy ne váltson ki agresszív reakciót. Ez a nő egy harcos volt. Nem nem képletesen, hanem szó szerint katona. Akár veszélyes is lehetne, de érzi, minden porcikája azt súgta, hogy a lány nem árulná el.

Gonosz? Talán. De az övé. Súgták az ösztönei, leopárd pedig elégedetten dorombolt.

Demának meg kellett állapítania, hogy mennyire szánalmas.

Most komolyan az elmúlt két napban többet fetrengett eszmélet vesztve, mint az elmúlt 23 éve alatt. Te jó ég! Hiszen akkor is végig a tudatánál maradt, mikor a Mentál Tanács kivégzőosztaga elfogta és két héten keresztül kínozták. Nem ájult el. Nem hagyta, hogy az elméjébe kutassanak. És a legfontosabb, hogy nem mondott semmit.

Erre beesik vagy inkább úszik -szó szerint- a DarkRiver területére és, mi történik? Kétszer elájul kevesebb, mint negyvennyolc óra leforgása alatt, ledöntötte a lábáról a láz, rózsaszínben parádézik, mint egy epres vattacukor, és azon agyal, hogyan rángathatná le azt a pólót Damonrol, csak hogy láthassa tényleg kockás- e a hasa.

Gratulálok Dema Mortalis írj egy könyvet arról, hogyan állítsuk a feje tetejére az életünket két nap alatt. Tuti kassza siker.

Belekortyolt a forró csokiba, amit Tally készített neki.

Apropó fél órája tért magához. Kisesebb nagyobb sikerekkel elmagyarázta Tammynak, hogy él és virul. De amikor megkérte őt, hogy hadd találkozzon újra Juddal azt mondta, hogy nincs az az isten, hogy ő asszisztáljon egy gyilkossághoz. Kár, pedig már kezdett reménykedni. És, hogy most milyenek a kedélyállapotok?

Tammy kötöget valamit fekete és piros fonálból.

A Faith nevű lánnyal váltottak pár szót, és utána kiment Tallyhoz forrócsoki csinálni.

Damon pedig letelepedett mellé a fotelbe és lassan 15 percen nem csinál mást, mint a hajtincsivel játszadozik.

Eleinte meg volt a késztetés, hogy rászóljon hagyja abba, de az egész műveletet, annyira gyermekded boldogsággal csinálja, mint egy játékos kiscica. Neki pedig vajból van a szíve jól van? Meg őszintén talán. Ismétlem, csak talán szüksége van egy kis dédelgetésre.

Hiányzott neki egy szerető, óvó érintés.

A mögötte ülő férfi pedig, mintha a gondolataiban olvasott volna. Egyik lábát feldobta a több személyes fotelba, kicsit lejjebb csúszott és a mellhasára vonta a nőt.

Dema egy pillanatra annyira meglepődött, hogy mozdulni sem bírt, utána pedig a derekát ölelő kartól és a gyengéd cirógatástól sikerült ellazulni annyira, hogy ne koncentráljon másra, mint Damon egyenletes, erős szívverésére.

Nem tehetett róla. Miután kiugrott a hálóról valamelyik testvére mindig mellette volt, és szüksége van az ölelésekre, hogy érezze nincs egyedül, hogy van még kiért harcolnia.

Doki elképedve bámult ki a MRH helikopter szélvédőjén.

Ilyen nem létezik. Megtanulta hosszú idegbajos évei alatt, hogy soha ne mondja azt, hogy lehetetten. De ez lehetetten. A helikopter külső oldalán a szélvédőn egy dühös tekintetű arany szemű tigris és egy nagyon - nagyon gonoszan vigyorgó mentál kapaszkodott.

Ilyen nincs. Több mint illegális magasságban repül, és senki nem hozta a tudomására, hogy az elmúlt időben Zed és Ruriko repülési leckéket vesznek.

Kibújt belőle a kisördög. Elfojtott egy kegyetlen mosolyét és megbillentve az MRH.-t lerázta a potya utasait.

Dema halkan szuszogva szunyókált, Damon gyengéd ölelésében. A férfi óvatosan játszadozott tovább az egyik hosszú hajtincsével.

Imádta a nő kusza, hullámos lobboncát. Barna színe mélyén volt egy enyhe kékes árnyalata, ami teljesen lenyűgözte a leopárdját. a férfi pedig elmerült a selymes tincsek, édes illatába és puha tapintásában.

Dema halkan nyöszörgött és motyogott valamit, majd közelebb bujt Damonhoz, arcát a mellhasának dörgölte.

Halkan csitította és óvatos, hosszú mozdulattal simogatta a hátát. Arcán mosoly jelent meg. Tudna így feküdni, ha kell óra hosszákat, csak hogy érezhesse azt, ahogy a nő puha teste hozásimul.

Nem vette észre, hogy több kíváncsi szempár figyeli őket a résnyire nyitott ajtón.

- Szerintetek ez most az?- Lelkesedett azonnal Sacha.

- Hát Damon nem szokott senkivel sem ennyire gyengéd lenni.- Lucas párja derekára csúsztatta a kezét.

- Annyira édesek.- Tamsyn gyengéden és elérzékenyülve nézte őket.

- Jól van már.- Mosolygott Faith.- Hagyjuk őket kettesben.- Bár rajta is jól látszott mennyire kíváncsi a fejleményekre.

Halkan behúzták az ajtót.

Doki megérkezett a DarkRiver területére. A gépét letette és lassan kimászott belőle. Gyanakodva nézett körbe. Megnyugodott mikor nem ugrott a nyakában egy robbanás biztos, gumiszobába való társa sem, de nem mert még rá fogadni, hogy nem is fog.

Ismerte annyira a bajtársit, hogy tisztába legyen vele, ha Demáról van szó akkor, akár egy fogpiszkálóval is bárkit lemészárolnak. A legszörnyűbb, hogy volt már rá példa. Nincs is veszélyesebb két aggódó fivérnél.

Elindult az erdőben. Nem tudta pontosan hol is lehet a lány, ezért remélte, hogy össze fog futni valamelyik leopárd katonával.

Imái meghallgatásra lelte. Mögötte egy bokor zörrent. Lerakta az utazó táskát és az aktatáskáját, kezeit felemelte, hogy lássák nincs nála fegyver. Néhány pillanat múlva egy gyanakvó, de kíváncsi leopárd szempárral találkozott.

- Doki vagyok. Demához jöttem.- Nézet egyenesen az állatra. Csak reménykedni tudott, hogy nem lesz célpont.

Pillanatnyilag könnyebb préda, mint egy befüvezett, vihogó lajhár.

Dema szemei kipattantak és azonnal ülésbe tornázta magát. Tekintete egy pillanatra elrévedt amikor végig pásztázta Damon nyugodtan szunnyadó vonásait. Most szinte törékenynek tűnt.

Energia hullám csapódott elméje biztonságos pajzsainak. Biztosan ez ébresztette fel az imént.

Vajon megint a Lauren? Nem akkor már csorogna a nyála a nem kért lobotomia műtét miatt.

Zed? Nem Ő úgy dörömbölne, hogy bele fájdulna a feje.

Raven?... Kérlek...

Doki? Igen Doki!

Az elméjét érintő idegen behatás nem volt erőszakos. Gyengéd mint egy lágy tavaszi szellő, nem több mint, enyhe simogatás a pajzsain jelezve, hogy megérkezett.

Nem tett fel kérdéseket felugrott majd a lehető leghamarabb távozott a házból. Nem gondolkodott el rajta, hogy ez nem épp jó ötlet. Most semmi más nem érdekli, csak hogy megtalálja barátját.

Dema úgy rohant keresztül a havas, sűrű erdőn, mint egy kisgyerek aki előtt elhúzták a mézes madzagot. Arcáról a Jokert alázó szadista vigyor levakarhatatlan volt.

Doki Doki Doki Meg jött. Dalolta magában miközben bajtársa elméjének enyhe rezgése nyomát követte.

Olyan volt, mintha sok szürke szál libegett volna ide oda jelezve, hogy ki merre van. De a sok nyomasztó szürke árnyaltat között ott lebegett egy erőtől duzzadó vörös fonál. Ez fogja őt elvezetni társához.

Mentális szemeivel látta ezeket a szálakat, de csak azok öltöttek színt amiket jól ismert.

Doki színe az erőt és biztonságot sugárzó vörös volt.

Rurikoé pedig a mindig nyugodt, sós, tenger kék.

Zed vöröses lilás árnyalata lelkesedést és harci kedvet juttatta eszébe.

Raven pedig vidám és kíváncsi, mint a nyári délután zöldellő fű.

Ezeket a színeket a barátai alap tulajdonságaival egyeztette. Nem volt össze hasonlítási alapja, hogy csak véletlen szerűek e az árnyalatok, vagy tényleg a természetük határolja meg.

Kiért egy kisebb tisztásra ahol egy férfi állt. Úgy érezte lehet, hogy sírni fog.

- Doki!- Kiáltotta és futva vetette magát a kitárt karok közé.

- Csitt.- Suttogta- Már itt vagyok kicsim.- Szorította magához.- Itt vagyok.- Ismételte magát a nő hátát simogatva.

Most érezte igazából, hogy milyen mocskosul hiányzott neki miniatűr kiadású Terminátor. Szorosan tartotta. Nem akarja újra elengedni. A francba már, ez a ragaszkodás még a küldetést is veszélyeztetheti. Az elméjét védő pajzsokon az aggodalomtól és félelemtől repedések jelentek meg. Ha pajzsai szét hullanak azonnal észre veszik, hogy vannak érzései, hogy Ő hibás és akkor küldik a Rehabilitációra, ami rosszabb volt, mint a halál. Gépeket, agyatlan zombikat csináltak az emberből.

De nem engedett el. Nem volt rá képes.

Valahonnan morgás hangzott fel.

- Itt mi folyik?

Damon dühös volt. Pokolian dühös. Nem elég, hogy arra kell ébrednie, hogy Dema eltűnt még ráadásnak ilyen látvány fogadja. Egy dologban viszont nagyon biztos volt. Le tépi a karját annak a rohadéknak és bele állítja a hátába, ha nem engedi el a Tündérét.

- Doki!- Vigyorodott el a Nő eszelősen és megbökte a nálánál jóval idősebb férfi mellkasát.

- Nem holnap kéne megérkeznie?- Vonta fel a szemöldökét. Leopárdja idegesen járkált fel-alá. Ki akart törni. Nem bízott meg a fickóban és Demát is el akarta rángatni a közeléből. De, most komolyan muszáj ennyire közel állniuk egymáshoz.

- De. De, úgy voltam vele, hogy a biztonság érdekében a legjobb ha a lehető leghamarabb ideérek.- Damon tarkóján felállt a szőr. Még a hideg is kirázta a jeges minden érzelemtől mentes hang hallatán. De nem fémes szaga.

A legtöbb mentál az alakváltók számára undorító fémes szagot árasztottak. Persze voltak kivételek.

Vhaughnnak volt egy elmélete, hogy azoknak a mentáloknak nem fémes az illatuk, akik nem merültek el az Elcsendesedés érzelem mentességében, vagy van rá lehetőség, hogy lelkiismeretük legyen.

- Dema itt tökéletesen biztonságban van.- Nem is tűrte volna el az ellenkezőjét.

- Lehet.- Bólintott.- De nekem ezt honnan kéne tudnom?- Vonta fel az egyik szemöldökét.

- Tessék?- Rántotta ki a gyilkos gondolatai közül Doki kérdése.

- Ezt úgy értem, ha valamelyik falka tagotok egy támadás után eltűnne, azután egy mentállokal teli házból telefonálna, mi lenne az első dolog amit tennél? Ülnél és várnál addig míg nem lesz rád szükség vagy azonnal indulnál?

Ez kész! Most úgy érzi magát mint egy kölyök, akit a falka egyik idősebb tagja leszidott volna. Atyám, hogy van az, hogy Dema és ez a Doki nevű fazon is tökéletesen ért hozzá, hogyan kell alakváltókkal beszélni.

A mentálok eredetileg kerülték őket, hiszen nem tudták kezelni a szerintük értelmetlen érzelmi reakciókat. Viszont ők ketten nem, csak megértették, de támaszkodtak is rájuk. Egy átlagos mentál nem jött volna ide idő előtt mert teljesen értelmetlennek találta volna. Nem éreztek aggodalmat és féltést ezért nem érthették meg a védelmezési kényszert, ami arra sarkalta őket, hogy a társaik mellett legyenek és megvédjék őket.

Doki viszont a szavai alapján azért van itt, hogy ha Demának szüksége van a támaszra mellette legyen. Ez a gondolat viszont nem tetszett neki. Azt akarta, ha a lánynak szüksége van valamire akkor őt keresse meg.

- Inkább menjünk.- Szolt közbe Dema.

Megérkezve az régi házba, ami pillanatnyilag otthonként szolgált, Doki berendezte az egyik üres szobát, hogy ne legyen gond, ha oltani kell. Dema pedig lelkesen átöltözött az utazó táskában hozott ruhák szent áldásával. Damon felhívta Lucast, hogy a vendégük egy nappal korábban érkezett.

- Te mit csinálsz?- Torpant meg a leopárd, mikor meglátta a konyhában Demmát.

- Kávét.

- Nemrég ittál.

- Gond?

- Morcos vagy?

Nem válaszolt.

- Miért nem válaszolsz?

Semmi.

A háta mögé lépet így már közvetlenül a fülébe suttogta.

- Gyűlölöm ha semmibe vesznek.

- Miért voltál köcsög Dokival? Semmi rosszat nem csinált erre te számon kérted.- Nézett a szürke szempárba. Damon pedig érezte, hogy valami elpattant. Tessék hölgyeim és uraim üdv a féltékenység világában.

Megragadta a lány vállát és egy egyszerű mozdulattal megfordította. Demának felháborodásnyi idelye sem volt, mire megérezte a férfi ajkait a sajátján. A hirtelen reakció miatt heves és durva érintés várt, de nem. Végtelenül gyengéd volt.

Óvatosan harapott rá a nő alsó ajkára és megvárta amíg az megadja magát. Amint kicsit kinyitotta szorosan összezárt fogait elmélyítette a csókot. Íze és illata teljesen megbolondította. Mire észbe kapott már felültette a nőt a pultra. Egy másodpercre eltávolodott. Megszeppent és rémült kék szempár nézet vissza rá. Ez mellbe vágta volna a leopárdot, ha nem látta volna a mélyén a kíváncsiság és vágy első szikráit.

- Te...te...te mit csinálsz?- Hadarta a nő

- Játszom.- Hajolt a füléhez és harapott rá. Még ez a testrésze is elképesztően édes volt.

- Miért?- Damon nem bírta megállni halkan kuncogni kezdett, aranyos volt, ahogy próbálta megérteni a dolgokat.

De, mit mondhatna rá? Mert féltékeny volt és nem bírta elviselni azt a rajongó hangnemet és csillogó tekintetett, mert nem akarta, hogy rajta kívül más is lenyűgözze.

- Csak kíváncsi voltam, hogy milyen egy mentált csókolni- Válaszolta végül.

- Miért?

- De kis kíváncsi valaki.- Nyomot egy puszit az arcára és elégedetten figyelte a piros kis rózsákat az általában fehér arcon.

Ismét megtudott valamit róla, ennek pedig valamiért nagyon örült. A leopárdja érthetetlen okból vágyott a nő társaságára, de valamiért a férfit is egyre jobban lenyűgözte.

Erős volt és harcias, de vágyott a gyengédség után. Forró fejű, de annyira egyszerűen zavarba hozható. Érdekesnek és elbűvölőnek tartotta az összes oldalát, még a nagyszájú és tüskés reakcióit is. Talán azért, mert bármit is tett az annyira-annyira Demmás volt.

- Gond?- Már nem volt a hangjában az az él ami feldühítette a férfit.

- Nem. Megtehetem újra?

Dema, ha azt hitte, hogy ennél vörösebb nem lehet, de tévedett. Ez a férfi felkavarta és összezavarta. Nem szerette, egyenesen utálta azt, hogy bizonytalan mellette és olyan érzések kerítik hatalmában amiket nem tud kezelni.

- Akkor szabad?- Nagy kíváncsi macskaszemek nézték őt.

Nem. Csak mond azt, hogy nem.

- Csak egy picit?- Hajolt hozzá közelebb.

- Csak egy picit.- Bólintott rá.

Meghülyültem? Sikított fel gondolatban.

Puha meleg ajkak simultak az övére. Bizonytalanul csúsztatta ujjait a férfi vállára, mire az elégedetten dorombolni kezdet, majd... torok köszörülés.

Megszeppenve kapta tekintetét az ajtóban álló alakra. Doki elhátrált és kisétált a konyhából.

Ez gáz. Vetette utána magát.

A folyosón sikerült elkapnia.

- El ne mond Zednek és Rurunak.- Nézett mélyen az étcsokoládé szempárba.

- Mit ne mondjon el nekünk?- Döbbenten tágra nyílt szemekkel fordult a bejárati ajtó felé.

Fivérei karba tett kézzel, kíváncsian nézték őt a küszöbről.

Jézuska! Mi lesz itt? Apokalipszis, világégés, különböző univerzumban élő, értelmes és reménykedő lények sorra pusztulnak ki, ha ez a kettő megtudja mi történt.