3. Fejezet

  Dema a konyhában szendvicseket készített.

   Fájdalom mart a szívébe. Otthon mindig Doki főzött, mert Ő hajlamos volt kigyújtani a konyhát.

   Megkent még egy szelet kenyeret.

   Még soha nem volt távol ennyi ideig a családjától. Hiányoztak neki. Hiányzott RuRu féltő ölelése, Doki és Zed örökös civakodása, és Raven néha kicsit idegesítő, de humoros beszólásai.

   Rá pakolta a szendvicsre a felvágottat és paradicsomot.

   Fájt. Minden pillanatban teljesen egyedül érezte magát. Idáig valamelyik fiú mindig mellette volt és az akciók miatt is maximum egy óráig volt távol tőlük.

   A tányérra helyezte a kész szendvicseket.

   A lélegzete elakadt amikor megérezte a forró leheletet a nyaka oldalán.

   Teste azonnal felismerte az ismerős biztonságot adó érzést. Idegesítette, hogy meg sem kell fordulnia tudja ki az és az is frusztrálta, hogy a lelkét maró elveszettség szűnni kezdet.

- Mi történt Tündérem?- Ezt egyenesen a fülébe súgta.

Damon forró leheletétől, és mély morgás szerű hangjától a gerincén, mintha apró áramütés szaladt volna végig.

- Szendvics.- Motyogta és minden idegszálával a tányérra koncentrált.

- Nem erről beszéltem.- Zárta a férfi ujjait a tarkójára.

Dem minden porcikája megmerevedett az érintéstől.

- Mi az ami aggaszt.- Hangja nem volt több egy lágy suttogásnál.

Ujjaival gyengéden simogatni kezdte a nő nyakát.

- Nem aggaszt semmi.- Mozdította meg a fejét hátha megszabadul tőle. Nem járt sikerrel.

A csapatán kívül senki nem szokott hozzá érni. Pláne nem egy ennyire kisajátító, birtokló mozdulattal.

- Fájdalom szagát érzem Kedves. Engem nem lehet ilyen könnyen átverni.

Válaszolt volna, de még csak nyikkanni sem volt képes. Damon gyengéden fogai közé vette a lány fülét és óvatosan ráharapott.

-Jó ízed van Tündér.- Simított végig ajkával fogai nyomán.

Majd magára hagyta.

Dema mereven bámulta a szendvicsét, mintha az megmondhatná mi jár a leopárd fejében, vagy minimum arra válaszolhatna, hogy miért érzi úgy, hogy megjelölték.

   Damon feszülten hagyta el a konyhát. Minden idegszála pattanásig feszült és azt visították, hogy menjen vissza a mentálhoz és folytassa ott ahol abba hagyta.

   Számára a vágy és a kéj fogalma nem volt új. Ám az igen, hogy ezeken ne tudna uralkodni.

   Pedig bent ez történt.

   Érezte a lány fájdalmának szúrós szagát és amikor látta, hogy milyen elveszetten áll a pult ellőt meg akarta vigasztalni.

   Nem akarja ezt az erős és harcias mentált elveszettnek látni, de ha ott marad egészen biztos, hogy a vigasztalást egészen más körülmények között folytatta volna. Sokkal de sokkal élvezetesebb és forróbb körülmények között.

   Nem!- Mondogatta magának. Semmit sem tudnak róla, csak azt amit elmondott. Doriannak le kell ellenőriznie a lány szavait. Akár ellenség is könnyen lehet.

   Párduca dühösen morgott a gondolatra. Az állat ösztöne azt súgta, hogy Dema ártatlan. De, Damon tudta, hogy a párduc lelke tisztább és néha naivabb volt bármi másnál. Mégsem akarta elfogadni, hogy a lány talán ellenség.

- Damon?- Kukkantott ki a konyhából mentálja. Ő talált rá szóval az övé.

- Mond.- Gondolatai akaratlanul is arra terelődtek, hogy a lány menyivel kisebb nála. Könnyű lenne felkapni, a falhoz szorítani és...

- Lucas azt mondta, hogy még ma felhívja a SnowDancer farkasfalkát. Igaz?

- Igen, ha jól tudom már fel is hívta a rohadt farkasokat.- A kötött pulcsit amit ő adott neki, hogy átöltözhessen leért egészen a térde aljáig. Nem lenne róla nehéz lehámozni.

- Azt nem tudod mikor beszélünk velük?

- Luc, hívni fog ha indulnunk kell.

- Damon?

- Humm...- Ez már nem is szó volt hanem egy elnyújtott dorombolás.

- A szemed a macskáé.

- Tudom.

- Miért?- Damon arcán egy sötét mosoly terült szét.

- Vajon mit kellene tennem ahhoz, hogy az ágyamba csábítsalak?- Szavaiban jól érezhető volt a vadállat vággyal teli morgása.

   Dema elfelejtett lélegezni. Reménykedve nézte a férfit háta az csak viccel. DE. NEM. A szemeiben jól látszott az elhatározás.

   Az évek alatt megtanulta kezelni az alakváltókat. Hiszen Raven a legjobb barátja félig alakváltó holló, fivére pedig tigris. De nem tudott mit kezdjen egy leopárddal aki, olyan dolgokat akar tőle amikről neki még, csak halvány elképzelése sem volt.

   Vágy? Egyetlen egy férfi iránt érzet idáig ilyet.

   Kéj? Mi az? Könyörgöm azt sem tudja, hogy kell izgalomba hozni valakit.

   Pedig nagyon úgy fest, hogy Damon érdeklődését felkeltette. Csak tudná, hogy ezt mégis miként érte el.

   Damon arcán kegyetlen mosoly terült el. Az Ő kis Tündére bizony nagyon-nagyon zavarba van. Úgy fest a dolog, hogy nem gyakran kerül ilyen helyzetbe.

   A nagymacska a gondolat hatására elégedetten elnyújtózkodott, de a felszínhez közel maradva figyelte az eseményeket.

   Minden vadászösztöne izzott készen arra, hogy türelmesen becserkéssze az áldozatát. És a préda nem volt más, mint Dema.

   Ó mennyire várja már, hogy elejthesse és utána a lány az övé lesz.

   A telefon halk hangja rázta fel mindkettejüket. Damon vetet még egy utolsó ködös pillantást a       Tündérkéjére, mielőtt felvette volna.

   Dema érezte, hogy amint lehet menekülnie kell. Mert ha hamarosan nem teszi, akkor lehet később már nem lesz rá lehetősége.

   Nem tudta, hogy erre már azóta nincs esély, mióta találkozott a katonával tegnap éjjel a hideg, havas erdőben.

   Kopogtattak.

   Dema kíváncsian szökkent az ajtóhoz. Mikor kinyitotta meglepetten találta magát szemben egy talán vele egy magas, rövid, barna hajú nővel. Az kedvesen rá mosolygott, amit ő zavartan viszonzott. Néhány perc múlva Clay is felbukkant az ismeretlen nő mögött.

- Tally hozott neked néhány ruhát, mert nemsokára találkoznunk kell a rohadt farkasokkal.

Dema feljegyezte a képzelet belli noteszéba, hogy itt menyire gyakran használják az a szópárt, hogy „rohadt farkasok”

- Ez nem ér! Clay én is tudok beszélni.- Durcáskodott a lány, mire kapott egy puszit az arcára.- Azt mondták, hogy velem és Faithal vagy kb. egy magas, de ő ma az apjával tárgyal ezért én hoztam neked néhány ruhát, amit felvehetsz.

- Izé... Köszönöm.- Fogadta el a felé nyújtott csomagot.

Talin, Clay párja egy nagyon kedves ember. Állapította meg.

- Van lefőve kávé. Damon is a konyhában van. Átöltözök és én is megyek.- Hadarta zavartan.

   Dema tudta kezelni a hirtelen embereket. Profinak számított abban, hogyan reagáljon arra, ha gyűlölik. Híres volt arról, hogy mindig mindenre van válasza.

   De, ezzel nem tudott mit kezdeni. Azzal, hogy szeretettel és kedvesen fogadták kihúzták a lába alól a talajt.

   A szövetséges alakváltók, bíztak benne és eltűrték, mert szükség volt rá, de nem kedvelték.

   A mentálokat senki sem kedveli. Pláne nem fogadják őket kedves mosollyal a területükön.

   Zavartan vette elő a szatyorból a váltás ruhát.

   Arcára fintor szaladt. Rendben hát ezekben nagyon érdekesen fog kinézni.

   A fehér farmernadrág kecsesen követte az alakját, de elég vastag volt ahhoz, hogy kizárja a téli hideget. A halvány, rózsaszínes, kötött, garbó pedig valami nagyon puha anyagból készült. A szintúgy fehér színű pulóver kapucniját pedig egy vékony, világos barna szőrme csík övezte.

   Elsápadva nézte a tükörképét és csak egy szó jutott eszébe: Vattacukor.

   Ez bizony nagyon messze állt a megszokott acélbetétes bakancs és fekete bőrdzsekitől, amit általában viselni szokott.

   Te jó ég, ha így meglátják a társai egy életen át hallgathatja vissza.

   Bele túrt megszelídíthetetlen hullámokból álló hajába. Még a hajgumit is elhagyta valahol.

   Elkeseredetten hagyta el a szobát. Rég nézet ki ennyire ártalmatlannak és soha nem érezte még magát egy két lábon járó rózsaszín felhőnek.

   Damon megkövült, amint Dema a konyhába lépet.

   Nehezen állta meg, hogy megnézze vajon az a rózsaszín garbó vagy a bőre a puhább.

   De, valami nem stimmelt.

   Elképesztően édesen festett, mint akit egy erősebb szél is elfújhat, majd összetörhet. Csak valaki magyarázza már el neki, hogy idáig miért szerepelt az összes fantáziálgatásában, sötét, kissé talán rockos szerelésben. Nagyon szívesen megnézné azokat a kicsi, de formás combokat egy bőrnadrágba.

   A kép szinte elemi erővel hasított keresztül az elméje képekért felelős részén és úgy érezte, hogy megőrül, ha nem láthatja élőben.

   Nehezen állta meg, a vágyakozó morgást, ami párducának hála végigszaladt az emberi torkán.

- Én is átöltözök.- Pattant fel és menekült ki a konyhából.

   Veszélyesen közel került ahhoz, hogy ne foglalkozzon semmivel és az ösztöneire hallgatva leterítse azt a picike Tündérlányt a földre, majd ha ott végeztek egy második körre az ebédlő asztalra.

   Gyors mozdulatokkal kapta magára sötétkék koptatott farmerját és fekete pólóját. Pár percet vet igénybe az egész művelet és már lent is volt a többieknél. Zavarta, hogy magára hagyta a lányt az Őrszemmel. Hiába volt Clay Tally párja egyáltalán nem örült a jelenlétének. Csak tudná miért frusztrálja őt most az összes közelben lévő hím. Főleg azok akiknek nincs párjuk.

   Dögös. Igen, ez a szó illik leginkább Damonra. Vajon tisztában van vele, hogy a fekete haja és pólója menyire kiemelik azokat a veszélyes, acél szürke szemeit?

   Dema szíve szerint pofon vágta volna magát. Evan óta nem nézet férfira női szemmel. Nem látta őket másnak, mint barátainak vagy testvéreknek. De most hiába akar nem tudott másként nézni az ellőtte álló emberbőrbe bújt leopárdra.

- Induljunk.- Nézet rájuk Clay.

- Rendben.- Vágta rá azonnal, csak hogy elterelhesse végre a gondolatait.

   A lázadók földalatti óvóhelyén:

   Doki elrakta aktatáskájába az ellenméreg ampulláit és a vastag erős tűt.

   Hiba volt.

   Zárta le az aktatáskáját.

   Hiba volt máris élő alanyon tesztelni a Naxt Day projektet.

   6 év telt el és azóta rengeteget fejlődött. Mégsem merte újra használni.

   Hiszen tönkre tette őket, nem? Zeddet, Demmát és annak idején Evant is.

   Raven szerint a hibák soha nem derültek volna ki, ha nem ültetik be a kísérleti Chipeket.

   Ő ezzel nem értet egyet. Megtalálta volna a módját, hogy kiderítse milyen hátrányokkal jár. De fiatal volt és türelmetlen. Ez pedig egyik társukat megölte és a másik kettő örökös orvosi segítségre szorul.

   A képességeik megváltoztak.

   Pirokinézis és Kirokinézis. Állítólag a természet felett nem lehet senkinek sem uralma. Dema mégis a két legpusztítóbb elem gyakorlott mestere. Tűz és jég. Ami életet adhat, de hatalmas pusztítással is járhat.

   Lehetetlen mondogatták mindig a tanítói, és láss csodát Demmának ez annyira természetes, mint más mentálloknak az Elcsendesedés és a Mentálháló.

   

   Zed TK-mentál volt Call altípussal. Ami talán az egyik legveszélyesebb. De az átváltoztató képessége a hálóról való lecsatlakozása után teljesen irányt váltott. Az elme hatása az emberi test felet.

   A Call altípussal rendelkező mentálok képesek a gondolat hatalmával ölni és megváltoztatni a tárgyak alakját. De, a saját testük fizikai formáját nem. Erre is azt mondták, hogy lehetetlen.

   Zed paklijában, mégis utolsó aduászként szerepel ez. A teste sejtjeinek megváltoztatása. Így élte túl Demmával az Alaszkai Futótüzet. Egyszerűen megváltoztatta a DNS- állományát, hogy a szervei és bőre elviselje a hőt.

   Ezekkel még nem is lenne gond. Mindketten szeretik ezeket a pluszokat. A mérgezés viszont már más téma. Soha nem panaszkodtak, de hogyan lehetnének boldogok mikor két naponta egy injekciós tűt kel a gerincükbe szúrni.

   Felvette a fekete-szürke viharkabátját. Nem gombolta össze. Soha nem szokta.

   Az ajtó hatalmas csattanással tárult ki.

- Hol van?- Zed és Ruriko álltak a küszöbön. Dühösen és aggódva. A legrosszabb párosítás. Főleg két ennyire domináns férfinál.

   A DarkRiver és a SnowDancerek találkozó helyén.:

   Dema nem erre számított. Nem tudja, hogy pontosan mire is kellett volna, de biztos nem erre. Főleg, ha egy olyan kegyetlen és vérengző falkáról van szó, mint a SnowDancer. 

   Mielőtt erre a területre érkeztek elég rémisztő pletykát hallott a helyi farkasfalka brutális módszereiről.

   Azt is tudta, hogy a DarkRiver és a SnowDancerek vérszerződést kötöttek. Ami azt jelenti, hogy a két falka együtt uralkodik.

   Sok mindent tud, de nem hitte volna, hogy a két ragadozó falka ilyen kapcsolatban állnának egymással.

   Az egész kb. úgy kezdődött, hogy Ő, Damon és Clay megérkeztek. Tally a falka gyógyitójához Tamsynhoz ment ahol a nők általában várakozni szoktak. Ezért most itt van Ő, ugyebár Damon aki valami olyat mondott Lucasnak, hogy nem érdeklik a szabályok nem fog elmenni. Az alfa pedig erre olyan mindent tudó képet vágott, mintha ez természetes lenne. Ezt viszont Dema nem értette.

Akkor itt van még Sacha és az Őrszemek.

   A farkasok néhány perc múlva érkeztek meg. Négyen voltak. A korábban Vaughntól kapott személy leírásoknak hála be tudta őket azonosítani.

   Hawke az alfa. Neki a haja ezüstös szőke volt a szemei pedig hideg, nagyon hideg kékek. Jól látszott rajta, hogy a benne élő ragadozó mennyire közel van a felszínhez. Szúrós tekintettel mérte végig Demát. Ő nem hátrált el. Tudta, hogy a tiszteletet ki kell vívnia. Nem is volt baj, nem szerette a könnyű játszmákat.

   Hátát merev tartással kihúzta, fejét felszegte és nem fordította el tekintetét az ellőtte állóról.

   Az idő mintha másodpercekre megállt volna. Dem addig tartotta a szemkontaktust, míg Hawke az alfa párnak nem szentelte a figyelmét. Az első próbán átment, de érezte, hogy lesznek még megpróbáltatásai mind a farkasok, mind a leopárdok részéről.

- Sacha Drágám nagyon régen találkoztunk.- Ütött meg a farkasok alfája olyan hangsúlyt, mintha a nővel nagyon, de nagyon bizalmas kapcsolatot ápolnának.

- Már foglalt Hawke, ne próbálkozz mert rajtad fogom kiélezni a karmaim.- Tolta nevető párját a háta mögé Lucas.

- Meg kaptad az ajándékom Sacha Drágám?- Kíváncsiskodott tovább.

- Milyen ajándékot?- Lepődőt meg a kardinális mentál.

- Nem! Nem kapta meg.- Morogta tovább Lucas.

- Milyen ajándékot?- Ismételte meg magát.

- Az amit pár napja küldött.- Mutatott végig vádlón a farkason.

- Tessék? Én nem tudok semmilyen ajándékról.

- Természetesen, mert ki dobtam.- Nézet mélyen párja fekete szemeibe, majd haragosan vissza fordult Hawke felé.- Ha még egyszer ajándékot küldesz az ÉN páromnak esküszöm, megöllek te rohadt farkas!

- Nahát dühös a cicus.- Vágott vissza Hawke.

Dema nem tudta miért, de a gyerekes szóváltás hallatán könnyednek érezte magát. Talán azért mert Zed és Doki is mindig így veszekedtek.

   Indigo az a gyönyörű farkaslány aki valószínűleg a szeme színéről kapta a nevét, fáradtan csóválta a fejét. Dem szerint azért mert gyakran játszódnak le ehhez hasonló beszélgetések.

   Indigo megjelenése nyugalmat és katonai precizitást sugallt, bizalmatlan tekintetével inkább egy sarki-rókára hasonlított.

   De valamiért szimpatikusnak találta.

   Az egyik férfit könnyű volt be azonosítani. Riley hatalmas volt. Nincs rá jobb szó. Már megszokta, hogy felnéz a környezetére. De most konkrétan izomlázas lett a szemgolyója, mire felmérte a farkast. Gesztenye barna haja és enyhén borostás álla miatt elégé fenyegető képet nyújtott. Egészen odáig míg ki nem szúrta a felé közeledő Mercyt. Amikor végignézet a lángvörös hajú macskán tekintete annyira ellágyult, hogy Dema azon gondolkodott, ha esetleg azok a csokoládé színű szemek kifolynak a helyükről hívjon e orvost, vagy megoldják.

   Gyors csókot váltottak és egy apró bensőséges mosoly után mindketten vissza tértek a saját helyükre.

   Dema pedig úgy kapkodta a tekintetét, mintha minimum egy pingpong meccsen lenne.

   Farkas és leopárd? Több mint furcsa. Ám lázadó évei alatt megtanulta, hogy a különös néha normális és, hogy ha valami szép azt meg kell becsülni. Márpedig Riley a SnowDancer hadnagy és Mercy a DarkRiver Őrszem bizony gyönyörű pát alkottak.

   De hiába gondolkodott az utolsó férfit nem ismerte fel. Fiatal volt maximum 25. Világos barna haja és kékes zöld szemei. Nem tudta ki ő. Valószínűleg egy fiatal katona aki most tanulja az összekötői munkát.

- Ő ki?- Szegezte a nőre különleges árnyalatú szemeit.

   Dema értetlenül nézet hátra, mikor dühös morgás hangzott fel.

   Kicsit megrázta a fejét, hogy ne foglalkozzon a szürke szemű leopárddal.

   Tett előre néhány lépést és megtorpant. Várt. Nem fog engedély nélkül a katona közelébe menni. Ezt észlelte a számára teljesen ismeretlen farkas, ezért Ő tette meg az utolsó néhány métert. Felemelte a kezét, hogy bemutatkozzon.

- Dema Mortalis.- Fogadta el a felé nyújtott kezet a nő.

- Caleb Miller.- Dem kicsit megszorította mielőtt elengedte.- Nahát milyen erő van ebben a kis testben.- Vigyorodott el Caleb.

   Damon láncra kötötte kitörni készülő nagymacskáját. Bár egyet értet vele. Dema az övé és nem szabad préda. Úgyhogy ez a rohadt farkas ne stírölje azt aki hozzá tartozik. Néhány lépéssel a nő háta mögé ért és miközben átkarolta a nyakát apró húzással eltávolította a farkas közeléből.

   Dem értetlenül pislogott. Nem értette a férfi nyilvánvalóan agresszív reakcióját. Vissza pörgette az előbbi jelenetet de nem talált semmit ami feldühíthette volna a leopárdot. Vagy az is lehet, hogy ő nem vett észre valamit. Ismer alakváltókat. De RuRun és Ravenen kívül egyikkel sem töltött huzamosabb időt és ők ketten is évek óta egy mentál lázadó csapattal dolgoznak együtt.

   De nem volt sok ideje gondolkodni. A SnowDancer farkasok területének erdejéből még valaki közeledett fekélyül. Nem alakváltó volt, de még csak nem is ember. Egy mentál, és nem is akármilyen mentál.

- Judd? Mi tartott ennyi ideig- Kérdezte Hawke kissé szemrehányóan a késő személyt.

Judd Lauren hideg szemei döbbenten nyíltak tágra.

- TE!?- Mutattak egymásra és szólaltak meg egyszerre Demmával.

- Te ismered őt?- Nézett Riley gyanakodva sógorára. Judd, Riley húgával Brennával párosodott.

   A farkasok és leopárdok talán egyetlen közös tulajdonsága a párosodási kötelék. Egyszer választanak párt maguknak akivel utána egy életen át együtt maradnak. Ez a kötelék eltéphetetlen és megmásíthatatlan. Ha az egyikőjüknek veszniekell a másik követi.

   A csendes de határozott kérdést viszont süket fülekre talált, mert Dema dühös hangja minden más zajt elnyomott.

- Judd, ha elkaplak én kitépem a szívedet és ledugom a torkodon!

- Hogy rohadnál el!- Érkezett meg a heves válasz. Ami már csak azért is furcsa volt, mert Judd Lauren beceneve nem véletlenül volt jégember.

- Gyere ide!- Indult el felé. Kék szemeit egy furcsa izzás vette körül és, mintha a pupillája és írisze felrobbant volna végigszaladva a szemén. Miután a változás véget ért a az izzó kék szín a helyére került, de a szemfehérje a fekete legmélyebb, és leghalálosabb árnyalatává változott.- Esküszöm kivágom a májad és eladom a fekete piacon! Azt hittem meghaltál te népművészeti agyagedény!

   Eközben a lázadók földalatti óvóhelyén:

   Doki élesen fújta ki a levegőt. Az arca egy kifaragott szoborra emlékeztettet, de ő már érezte, hogy viszket a tenyere.

- Már ezerszer elmondtam, hogy NEM!- Hangja teljesen kifejezéstelenül csengett, semmi érzelem, sem düh vagy türelmetlenség.

   Igen. Doki mentál volt, egy tökéletesen higgadt és racionális mentál. A tetteiben nem volt ésszerűtlenség, de akik ismerték tudták, hogy egyre ingerültebb.

- Kérlek! Csezdmeg Doki, könyörgöm! Érted?- Zed beteges ragaszkodással szorongatta az Északi-sarkot is megdermesztő, hűvösséggel megáldott mentál fekete, térdig érő, viharkabátja egyik alsó szegletét.- Én soha nem könyörgöm senkinek!- Játszotta tovább a levakarhatatlan piócát.

- Dema jól van. De, most a DarkRiver leopárdok területén tartózkodik. Nem akarom sem őt, sem mást veszélybe sodorni a ti már-már mániákus ragaszkodásotokkal.- Erőltette magára a fajára jellemző higgadt modort.

   Újabb szabadulási kísérlet, ismét eredmény nélkül. De a hangos puffanás jelezte, hogy habár Zed még mindig romantikus kapcsolatot ápol kabátjával, a rántásnak hála elhasalt a földön.

- És ha jó fiúk leszünk?- Térdelt az oldalához Ruriko, majd karolta át a derekát.

   Doki pedig érezte, hogy ha nem csap bele a villám két perc múlva a kötözni való bolond társaiba, akkor itt bizony vér fog folyni. Sok(k) vér.

   Még harminc percnyi huzavona után Doki már a helikopter felé tartott. -Természetesen, csak az után, hogy össze foltozta pórul járt társait.- Ám mielőtt felszállhatott volna megtorpant. Suhogás majd egy halk puffanás jelezte, hogy öccse épp az imént ért földet.

   Ahogy megfordult még látta, hogyan tűnnek el a hatalmas, éjfekete, fényes, holló szárnyak.

Raven tollai egy furcsa fekete, szemcsés ködfátyol kíséretében, elhomályosodtak, majd felszívódtak mintha soha nem is léteztek volna.

- És mond csak, én mehetek?- Varázsolt magára egy kisfiús bájjal megáldott mosolyt.

Doki vett egy mély levegőt és miközben kifújta elszámolt tízig, azután húszig.

- Most tuti, hogy megölök mindenkit!- Kiáltotta el magát, mint egy felbőszült Velociraptor.

   Rav elképedve figyelte dührohamot kapott testvérét. Ugyanis a mentált olyan gyakorisággal látni ennyire tébolyodottnak, mint egy Csendes-óceánban élő, szárnyas sellőt, amint latinul Marilyn Manson számokat énekel, egy sárkány fejű unikornison.

A harmadik és a negyedik fejezethez tartozó novella: Ami igazán számít