2014. szeptember 26., péntek

2. Fejezet

   

   Nem, nem, és ismét csak, nem!- Dema fejében az összes létező vészcsengő fülsiketítően hangosan adta tudtára, hogy a tegnapi nap nem csak, egy elképesztően borzalmas állom volt. De legalább a Chip biztonságban van. Nyugtatta lelki világát, mikor a kezéhez ért.
   Valaki lőjön le. Dőlt össze utolsó reménye is, miszerint a tegnapi akció nem volt teljes kudarc. Ugyanis hiába simított végig a vágáson nem talált egy huplit, téglalap formájú idegen testet, de még egy elcseszett szálkát sem ami arra utalt volna, hogy egy nem oda illő dolog lenne a bőre alatt. 
   Alapból könnyen felkapta a vizet. Éveken keresztül élt az Elcsendesedésben és emiatt nem mindig tudta kezelni az indulatait, ez veszélyessé tette, főleg most, mert ezúttal életekről volt szó. Gyermek életekről.

   Damon már egy ideje tudta, hogy vendége magához tért, de nem ment be hozzá a napaliba. Úgy döntött megvárja míg Dema elégé biztonságban érzi magát, hogy kijöjjön. Hiába látta tegnap este, hogy a mentáljának vasból van a gerince és bármely pengénél élesebb a nyelve, fordított helyzetben ő sem érezné magát valami otthonosan.

- Te szemét!
   Hallotta a kiáltást a konyha ajtaja felől. Megfordulva szembe találta magát egy igen csak ideges tündérrel. Apró lábaival pillanatok alatt szelte át a köztük lévő távolságot. Damon meglepetten pislogott miközben a lány ingénél fogva szem magasságba rántotta.
- Hol a Chip?
- Tessék?- Tetette az értetlent azonnal.
   A konyhában a hőmérséklet jól érezhető lehűlt, ám a függönyt vöröslő, veszélyes, láng pusztította el pillanatok alatt.
   Damon párduca ugrásra készen helyezkedett el.
- Mit művelsz?- Sziszegte fenyegetően.
- Hol a Chip?- Dema hangja halk volt, de vágott, mint egy szike.
- Előbb mond el, hogy mi van rajta. Tegnap ide hoztalak, ezzel megmentve téged, de nem fogom a falkámat veszélyeztetni.
   Meglepetésére Dema a szavaitól megnyugodott.
- Megértem.- Engedte el az ingét.- Sajnálom. Fordított helyzetben én is így tennék.- Hátrált el tőle.- Ide hívnád az alfád?
- Miért?- Vonta össze a szemöldökét.
   Akarta a lányt. DE. Nem akarta kockára tenni mások életét.
- Mert nem akarom ezerszer elmondani a történetem.
   Pár másodpercig figyelte azt a lehetetlen árnyalatú, élénk kék szemeket. A mentál őszinte volt. Nem látta jelét rajta hazugságnak, mégis ahogy nézte észre vett valamit. 
   Valami sötétet, mintha a lelkéből mélyről jövő kegyetlenség áradt volna, ami bele ette magát a nő minden izmába, sejtjébe, lélegzet vételébe, talán még a szívébe is.
- Gonosz vagy.- Nem gondolkodott mielőtt megszólalt.
   A lány arcára keserű, de szívből jövő mosoly húzódott.
- Ki definiálja a gonosz jelentését?- Lehelte halkan.
   Volt a tekintetében valami elveszettség és magány, amitől Damon és a nagymacska is meg akarta szabadítani. Szíve szerint oda ugrott volna, hogy megvigasztalja, de mielőtt megtehette volna Dema folytatta.
- Néha..Néha nekünk kell a legkegyetlenebbnek lenni és gonosszá váni, hogy egy másik gonoszt legyőzhessünk.- A vége még kifinomult hallásának is, csak suttogásnak tűnt.
- Szóval a te meglátásod szerint gonosz vagy?- Őszinte kíváncsisággal nézte a barna hajú nőt.
- Igen. Azt hiszem gonosz vagyok.

   Damon fülében még akkor is a lány utolsó mondata visszhangzott, mikor felhívta Lucast. „Gonosz vagyok.” Vajon tényleg az vagy valami sokkal komolyabbról van szó?

   Dema megtörten bámulta az üvegen keresztül a hófödte tájat.
   Emlékek cikáztak elméjében.
...NE...
Hármas detonátor kibiztosítva...
Nincs kapcsolat!...
Valami elromlott!...
Négyes egység bombázás alatt...
Nem találok élet jeleket ...
Meg kell nyugodnod ...
Alaszkai tűzvész...

   Ne gondolj rá! Figyelmeztette őt egy rég nem hallott hang.
   Nem értette, hogy élete legszörnyűbb napja miért jutott eszébe Damon szavaitól. 
   Gonoszság. Milyen tág fogalom. Vajon honnan kezdődik az igazi kegyetlenség?
Aznap Alaszkában minden megváltozott.
  NE...GONDOLJ...RÁ! Figyelmeztette ismét az az ismerős, de halott hang, ami mindig megszólalt benne az Alaszkai tűzvész gondolatára.
   Ezúttal hiába.
   A robbanás hangja, Zed kiáltása Ruriko könnyei, majd a cérna ami elpattant benne. Alaszka leghidegebb erdeje pedig a legforróbb, legkegyetlenebb, pokol bugyraiból feltörő, sötét lángtenger martalékává vált.
   NE TEDD!
- Fogd be.- Sziszegte a havas erdőnek. Az ablak üvegében csak az ő tükörképe látszott, mégis érezte elhunyt társa szellemét.- Nyugodj békében Evan.- Simította végig a párás üveglapon.
- Lucas. Néhány percen belül ide ér az Őrszemekkel- Nézet be a konyhába Damon.- Jól vagy?- Vonta össze a szemöldökét miközben az ablakban álló lányt figyelte.
- Igen.- Villantott egy mosolyt.
- Durva hangulat ingadozásaid vannak.- Állapította meg, mire a nő még szélesebben elvigyorodott.
- Ezt csak azért mondod mert nem ismered Zedet és RuRut.
- Zed és RuRu?
   Ez nem tetszett a leopárdnak. A ragadozók köztudottan elég birtoklás mániásak és nem szerettek osztozni. Damon is ilyen. Ha akart valamit azt meg szerezte és hajlamos volt kisajátítani. Még nem tudta, hogy milyen szerepet fog játszani az életében Dema, de az fix, hogy amíg ez a furcsa vonzalom véget nem ér addig nem fog megtűrni idegen férfiakat az ő tündérkéje mellett. Kész, ennyi, punktum, nincs vita.
- Aham...- Vigyorgott a nő lelkesen.- Tudod ők az én...- Befejezni már nem tudta ugyanis Lucas és Sacha ezt a pillanatot választották, hogy az Őrszemekkel együtt befussanak.

- Mi van a Chipen?- Vágot a közepébe azonnal Lucas
- Jó reggelt neked is.- Ez az egy mondatott Dema annyira szemrehányóan mondta, hogy az alfa csak pislogni tudott.
   Sacha jó ízűen felnevetett a lány bátorsága láttán. Keveseknek lett volna mersze feleselni Lucassal. Főleg a falka legerősebb és legelszántabb tagjai előtt.
- De az a kérdés igazából, hogy ti mennyire jöttetek rá.
- Ez pontosan téged miért is érdekel?

   A kérdést Clay tette fel. Talán ő állt meg a legtávolabb a mentáltol.
   Dema össze vont szemöldökkel méregette az Őrszemet.
   190 centinél is magasabb lehetett. Sötétbarna bőre alapján talán félig Egyiptomi származású. Szemei feltűnő, élénk zöldek, amik nagyon elütöttek barna bőrétől és koromfekete hajától.

- Tudod kedves, azért mert nincs kedvem olyan dolgokról is beszélni amit alapból is tudtok.- Dema gúnyos hangja ostor csapásként haladt keresztül a levegőn.

   Damon elfelejtett levegőt venni miközben felettese reakcióját várta.
- Miért?- Vonta fel Clay a szemöldökét.
   Sikerült felvenni a pokerarcát ezért társainak nem tűnt fel, hogy igazából menyire szórakoztatja a mentál bátorsága.
- Mert minek ismételjek? Ha tévedtek majd kijavítom.
   Demán látszott, hogy ideges, de a szemében lobbanó apró szikrák mutatták, hogy igazából ő is élvezi a kihívást.
- Lusta vagy?
- Áá nem. Csak kényelmes.- Kacsintott cinkosan a nála jóval nagyobb termetű katonára.
   Damon elvesztette a fonalat. Bár megnyugtatta a tény, hogy úgy fest nem csak Ő.

   Clay köztudottan zárkózott természetű volt. Racionális gondolkodása inkább a mentálok felé hajlott, mint az alakváltókéra. Ezért mindenkinek meglepő volt ez a szinte azonnali szimpátia.

-Őőőő... Dorian ! Lennél szíves- Találta meg a hangját Lucas.
- A sejtéseim szerint a Chipen lévő kódok koordináták.

   Dorian haja annyira szőke volt, hogy a mentálnak a fehér arany jutott róla eszébe. Napbarnított bőrével és tiszta kék szemeivel inkább egy szörfösre hasonlított. Dema szerint ez előnyére is válhatott, mint az ő alacsony, törékeny termete és kislányos arca. Akik a külső alapján ítélik meg az embert, mentált vagy alakváltót az könnyedén pórul járhat.

- Helyes következtetés.- Bólintott.
- De csak a koordináták vannak rajta. Az nincs, hogy pontosan mit is jelölnek.- Vonta össze a szemöldökét.
- Na igen. Főzzünk kávét, üljünk le, mert ez hosszabb mese lesz, mint egy nagyinál töltött délután.- Sóhajtott Dema a kávé főzőhöz lépve.
   Sacha vidáman nevetett fel és még a másik nő is elkuncogta magát. Valószínűleg ö is Őrszem.

   Ha bár talán első ránézésre nem látszott, jól érezte a Mercyből áradó halálos erő. Dema meg volt róla győződve, hogy a nála jóval nagyobb termetű férfiakat is könnyedén terít le. Vörös haját magas lófarokba kötötte, szemei vidáman csillogtak.

   Majd a mentál tekintete Mercyről az utolsó Őrszemre terelődött. Vaughn nem volt leopárd, ha Demnek tippelnie kellett volna akkor a jaguárra szavazott volna. Különleges arany színű szemein látszott, hogy a nagymacska veszélyesen közel van a felszínhez. Aranysárga haját hátul a tarkóján össze kötötte.
Elgondolkodott, a jaguárok általában magányosan járnak, mégis ahogy nézte úgy érezte magát, mintha egy másik alfával állna szemben aki önként fogadott hűséget Lucasnak.

- Itt vagyok! Bocs a késésért.
   A Dema értetlenül kapta a tekintetét az ajtó felé. Egy a többieknél jól láthatóan idősebb férfi lépet be rajta.
- Nate mi tartott ennyi ideig?- Nézte a késve beért Őrszemet Lucas.
- Kölykök, vázák,Tamsyn.
A néhány szavas, gyorsan elhadart válsz úgy fest Demát leszámítva mindenkinek több mint elég információ volt.

   Nate Tamsyn párja volt. Az Őrszem idősebb volt a többieknél, de jól láthatóan ez nem gátolta a harcban.

   A kávé hangos sistergéssel főt le. Dema arcán üdvözölt vigyor terül szét.
- Koffein.- Mosolya kissé eszelősre sikerült, hangja teljesen átszellemült, mintha minimum egy szent szót mondott volna ki.
- Kávé függő vagyok problem?- Villantotta harcias parázzsal megáldott szemeit a falkára.

Néhány perc múlva:

- Szóval akkor hol kezdjük?- Kíváncsiskodott Dema az asztalnál ülve miközben a kávéját szürcsölgette.
- Mit jelölnek a koordináták?- Nagyon úgy festet, hogy a vele szemben ülő alfa nem talál magának mást témát.
- Kurva nagy területeket a földön.
   Lucasból morgás tört fel, mire a mentál arcáról lefagyott a vigyor. Nagyot sóhajtva, elrévedt tekintettel méregette a koffein adagjából fejbeszálló gőzt.

- Néhány hónapja jelentéseket kaptunk a szövetségeseinktől, hogy alakváltó kölykök tűnnek el.-       Körülötte mindenhonnan dühös leopárd morgás tört fel.
   De, nem ijedt meg tudta, hogy ez nem ellene szól. Rendíthetetlenül folytatta.- Engem, Zedet, és Rurikot küldtek ide. A feladatún az volt, hogy az egyik itt dogozó kutató számítógépéről letöltsük a laborok koordinátáját.

- Van egy olyan érzésem, hogy ti tudjátok miért rabolják el a gyerekeket.- Sacha arcán jól látszott sejti, hogy a válasz nem fog nekik tetszeni.
- Igen.- Mély levegő. Dema testén remegés futott végig. Hangja akadozott, torka kiszáradt, de folytatta.- A kicsiken kísérleteket hajtanak végre, hogy az elméjük tanulmányozásával be taníthassák a TP-mentáloknak az alakváltók nyomon követését. Ha ezzel sikerrel járnak előnyre tesznek szert. Főleg a kisebb és gyengébb falkák ellen. Ha követni tudják az alakváltók nyomait, könnyű szerrel megtalálhatják az óvó helyeket, óvodákat és az otthonaikat és mivel érzik, hogy egy-egy katona hol helyezkedik el képesek lesznek átjutni a védelmi pontokon. A kísérletek idáig sikertelenek. Több kölyök holttestét találtuk meg az elmúlt hónapokban.
- Hányan...- Nate nem tudta befejezni. Ez nem is csoda. Neki is volt két kölyke.
   Szerencsére nem is kellet. Dema tudtam mire akar kilyukadni.
- Egy hónap alatt 13 holttestet találtunk.
   Mindenki elborzadt, nem volt csoda hiszen az alakváltók szára a gyermekek biztonsága elsődleges volt.
- A szövetségeseink megkértek, hogy nyomozzuk ki mi történt.
- És ti neki láttatok a nyomozásnak.- Lucas hangjában volt valami elismerés.
- Igen.- Bólintott.

   Szemeiben düh, fájdalom, kétségbeesés és elhatározás kavargott- Nemrég eltűnt ismét 3 hiúz kölyök. Meg fogjuk őket találni és haza visszük őket a családjaiknak.- Dühösen felugrott és járkálni kezdet. Nem tudott tovább egy helyben ülni.- Ezek a falkák a szövetségeseink! Hozzánk tartoznak! Fájdalmat okoztak nekik és mi ezt nem engedjük! Nem fogunk újabb halálhírt átadni! Megtaláljuk a tetteseket és levadásszuk őket! Bármi áron!
   A lány nem is vette észre, hogy alakváltó kifejezést használt. Ő nem, de a többiek számára furcsa volt.

- Kiket jelöl pontosan a mi?- Vhaughn hangja elfojtott morgást takart. Jaguárja dühös volt, de a benne élő nagymacska megbízott a lányban. Egy Elcsendesedésben élő mentál sem lett volna képes ilyen dühöt és bosszú utáni vágyat eljátszani azért, hogy a bizalmukba férkőzőn.
- Sajnálom. De ahogy ti sem adtok ki információt a falkátokról úgy én sem tehetem ezt a csapatommal. A biztonság elsődleges. Nem bízom bennetek annyira, hogy a hozzám tartózók életét kockáztassam.

   Damonnak ez nem tetszett. Leopárdja elégedetlenül morgott elméje ketrecében. Azt akarta, hogy a lány bízzon benne és ne legyenek előtte titkai.

- Az előbb mégis beszéltél.
- Igen. Mert ha kölykök életéről van szó mindenkit figyelmeztetni kell. Ha szövetséges ha nem.- Értett egyet Dema.
- Megértem.- Nem hazudott. A lány jól mondta bizalom nélkül senki életét nem kockáztathatják.
- De ahogy az imént mondtad gyermek életekről van szó. A DarkRiver nem hagyja cserben a gyengébbeket és azokat akiknek segítségre van szükségük.- Lucas felállt és megkerülte az asztalt miközben beszélt.- Még ma beszélek a SnowDancer farkas falkával.- Megérintette a lány állát mielőtt vissza ült volna eredeti helyére.
   Az érintés kiváltsága. A leopárdok csak azokat érintették meg akikben megbíznak. Dema határozottságával elnyerte az alfa bizalmát.

-Te nem vagy a Mentálháló része.- Sacha kíváncsian és reménykedve nézett a kék szemekbe.
- Ez a Next Day projektek köszönhetem. Erről többet nem mondhatok, ugyanis még mindig csak kísérleti fázis. Azt viszont elárulhatom, hogy nem vagyok fel csatlakozva egy hálóra sem.
- De...
- NEM!- Emelte meg kicsit a hangját.- Nem szeretnék hamis reményeket kelteni ha valami nem jól sül el.
- Mióta vagy része a Next Day projektnek.
- Sac, per, Kb. 6 éve. 15 évesen eldöntöttem, hogy ki válok a hálóból, két évvel később találkoztam egy kutatóval aki ezt lehetővé tette.
- Ha 6 éve része vagy, akkor tudnod kell, hogy ez milyen hátrányokkal jár.
- Rengeteg hátránya van. Ha túl sokat használom a képességeimet, akkor akár 3-4 napra is mély kóma állapotba kerülök. Az erő mutálódik, eltorzul és jár még egyfajta mérgezéssel amiért havonta orvoshoz kell mennem és 2 naponta gyógyszereket kell szednem.
- De most jól vagy?- Demát meglepte a Sacha hangjából áradó aggodalom.
- Tegnap az akció előtt adták be az injekciót. Ami azt jelenti, hogy holnap lesz szükségem a következőre. Lucas!- Hirtelen kapta fejét az alfára.- Telefonálnom kell.
- Rendben. De itt tedd. Gyerekekről van szó ezért szeretnénk segíteni, de attól még egyelőre nem élvezed a teljes bizalmamat.
- Ez érthető.- Vette el a felé nyújtott telefont.

   Beütötte a telefon számot és várt míg felvették.

- Halló tessék elmegyógyintézet és anonim alkoholisták klubja. Mik a panaszai?
- Raven!!!- Kiáltotta vidáman a vonal túlsó végén lévő nevét.
- Baby? Szent ég, te vagy? Csezd meg! Hova a francba tűntél? Zed és Ruriko lassan ideg összeroppanást kapnak, hogy nem érnek el. Komolyan! RuRu már ott tart, hogy mi van ha megtámadott egy vérengző bokor.
- Kérlek engem egy bokor nem terít le. Maximum egy fa. De ha én kidőlök ő is.
- Ja mert Z neki esne láncfűrésszel azzal a mondattal, hogy : Bántottad a kicsikémet? Ezért megdöglesz te féreg.- Nevetése átszűrődött a telefonon keresztül- Amúgy tényleg, hol vagy?
- Ki estem a kapcsolati zónából. Épp a DarkRiver falka katonáival kávézok.
- Úh...Az szép.
- Mérj be és küld ide holnapra Dokit.
- Ja tényleg! Téged holnap kéne belőni. Na szólok a többieknek hogy épp a cicákkal hancúrozol (Én megöllek- kotyogott közbe Dema) de legalább jól vagy. Siess haza várunk, addig is boldog köcsögnapot, te narkós fasz!- Tette le a telefon.

- Doki?- Vonta fel a szemöldökét Lucas, miután vissza kapta a telefonját.
- Doki az orvosunk. Nála van az ellen méreg amire holnap szükségem lesz.
- Értem.
- Mi az igazi neve?- Vonta fel a szemöldökét Mercy

- Ezer meg ezer legenda kering róla az éterben, de az igazat senki sem tudja. Szerintem már Ő sem.- Kortyolt ismét a kávéjába.
   Még hallota Sacha vidám nevetését, és látta Mercy elfojtott vigyorát.


A második fejezethez tartozó novella : Alaszkai Futótűz

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett a fejezet, csak így tovább! :) Imádom a humorodat, és remélem, mihamarabb jön az új fejezet! :)
    Puszi
    Yesaya

    Ui.: Nagyon vagány az új háttér *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm :) Örülök, hogy ez a fejezet is tetszett, a Maratoni információ csere ellenére is :D Eleinte féltem, hogy unalmas lesz :)

      Törlés