1. Fejezet

- Megállni!- Hangzott az érzelemmentes felszólítás.

- Állj meg te! Téged nem üldöznek!- Morrant vissza Dema az őt követő alakra.

Öt perc, már csak öt perc kell.- Visszhangozta magának, miközben lábait még gyorsabban szedte.

- Z! Zed! Hallasz? Hol a francba vagytok?- Küldte az üzenetet társának telepatikusan.

- Dem! Feltartanak minket! Nem érünk időben a kifutó pályára!- Érkezett meg a válasz azonnal.

   Dema szíve kihagyott egy ütemet, majd a kétszeresére gyorsult. Kétségbe esetten mérte fel a terepet. Már, csak pár percnyire volt a találkozó helytől. De ha Zed és Ruriko nincsenek ott, Ő biztos, hogy nem fog semmi pénzért felszállni.

   A kifutó pálya szélén van egy szakadék, ami alatt egy gyors folyású folyó van. Villant be neki az emlék.          Mérlegelte a lehetőségeit, de nem látott más megoldást.

   Felmérte a terepet, hogy üldözői milyen messze találhatók.

   Megtorpant és a zsebébe nyúlva elővette a kését. Nem habozott. Mély bemetszést végzet karján, majd ismét a zsebébe nyúlva elő vett egy apró, lapos, szürke, téglalap alakú valamit. Nagy levegőt vett és a fájdalommal nem törődve mélyen a sebbe nyomta.

- Z! A chip biztonságban van! Amint kiértek szájatok fel és tűnés!

- Veled mi lesz?

- Jelentkezem amint tudok.- Ígérte, bár nem volt benne biztos, hogy ez megfog történni.

   Bontotta a telepatikus kapcsolatot és ismét mozgásba lendült. A szírt széléhez érve nem torpant meg, bele vetette magát a mélybe.

   Néhány pillanat múlva elnyelték a hideg habok és a kegyetlen sötétség.

   Zed idegesen kapkodott levegő után, mikor érezte, hogy Dema jelenléte megszűnik. Hiába szólongatta amaz nem válaszolt. Testén remegés futott végig. Homlokán hideg veríték csorgott le, ami már azért is furcsa volt, mert -15°C van. A közelben minden megtelt feszültséggel.

- NEM!- Kiáltotta, miközben a levegőben kékes árnyalatú fény gömbök jelentek meg.

   A gömbök hirtelen kisültek és villámok kezdtek körülötte cikázni, egésze addig míg ellenségeikből nem maradt más, csak por és hamu.

   Ruriko tudta, hogy baj van. Zed nem szokott így kitörni, csak akkor ha Demmel gond van. A tigris hangosan morogni kezdett, miközben belülről széttépte a gondolat, hogy fogadott húga lehet, hogy valahol holtan fekszik, vagy megsérült és várja a segítséget. Vicsorogva vettette magát az életben maradt mentál katonákra és tépte őket darabokra. Az Ő kishúgát senki nem bánthatja büntetlenül.

   Dema köhögve bukkant felszínre és kapaszkodott meg egy part menti sziklába.

   A feje zsongott és mindene fájt. A karjában a csont valószínűleg megrepedt, de az is lehet, eltört. Vizes ruhái szinte már a testére fagytak.

   Nehézkesen kimászott a partra. Megpróbált felállni, de nem járt valami sok sikerrel. Fáradtan hanyatlott le a hideg, jeges hóban. Ne aludj el! Figyelmeztette saját magát és ujjra megpróbált felállni. Ezúttal több sikerrel. Oldalát neki támasztotta egy fa nyirkos törzsének és úgy nézet szét a téli, sötét erdőben.

   Léptek zaja ütötte meg a fülét. Zavart tekintettel nézet a hang irányába.

- Ki vagy?- Tette fel a kérdést egy számára idegen ember.

   Dema nem válaszolt, csak figyelte az ismeretlen férfit.

   A 20.-as évei közepén járhatott. Fekete haja rövid volt és a hajzselével gondosan belőtte. Szürke szemei gyanakodva méregette őt. Arca elegáns, de határozott vonású valami titokzatos kisugárzással, ami biztos rengeteg nőnek okozott már nedves álmokat.

   Széles vállain megfeszült a bőrdzseki. Testfelépítésén pedig jól látszott, gyorsaságra és harcra termet, mint egy kifent penge.

-Ki vagy?- Ismételte meg a kérdést vízesés szerű, határozott hangján. Ám ezúttal valami morgás szerű is vegyült bele.

Óóó. Szóval Mr.hogyishívják parancsolgatáshoz szokott. Hát ez nagyszerű, de most benézte.

   Dema elővette a már, csak azért is stílusát. Dacosan és határozottan bámult a szürke szempárba, amik hirtelen az arany és olajzöld árnyalatában pompáztak.

   A férfi torkából pedig az az emberinek egyáltalán nem mondható morgás ismét felszakadt, csak most sokkal hangosabban.

   Dem fejében pedig hirtelen kattogni kezetek a fogas kerekek. Alakváltó! Szent szar! Hova sodort a víz?

Már épp ott tartott gondolatban, hogy ő bizony nem fog törődni a fagyhaláláll és vissza ugrik a folyóba, mikor a csúszós talaj eltűnt a lábai alól és elterült a fagyos hóban. Hirtelen még fázni is elfelejtett mikor a felette elhelyezkedett leopárdot figyelte. Leopárd? DarkRiver! Nekem végem.

   A képzeletbeli végrendeletében nagy godal osztotta szét az ingóságait Zed és Ruriko között, mikor a nagymacska közelebb hajolt és a nyakát kezdte szaglászni. Viszlát te gyarló világ!

   A hideg pedig ezt a pillanatot választotta, hogy bebizonyítsa attól még, hogy nem veszik figyelembe, Ő bizony létezik.

   Dema érzékei ismét lekapcsoltak és elnyelte a sötétség.

   Damon leopárd alakban szaglászta meg újra az ájult nőt. Furcsa érzés mart a szívébe, ahogy a kiszolgáltatott törékeny lányt figyelte. Védelmező ösztönei azonnal felszínre léptek.

   Le mászott róla és a fák mögött hagyott táskájából előszedte a váltó ruháját.

   Miután vissza változott gyorsan felöltözött. Hálát adott az égnek, hogy elővigyázatosságból több pulcsit rakott be.

   Az eszméletlen nőhöz lépet és levette róla elázott kabátját és ráadta a saját piros pulcsiját. A kapucnit ráhúzta a hosszú, sötétbarna, vizes tincsekre, majd ölbe kapta és elindult az egyik határon lévő, lakatlan, faház felé.

   Orrában érezte a frissen nyíló rózsa és csokoládé aromát. Ez az illat csábította őt a folyóhoz is. Amint megérezte a leopárdja nem akart mást, csak megtalálni a forrást.

   Értetlenül állt az előtt, hogy vajon miért keltette fel a férfi és leopárd figyelmét egyaránt ez a édeskés illat.

   Lenézett a lány angyali, arcára. Súlyát szinte nem is érezte. Bűntudata volt amiért leterítette, de a nagymacskája válaszokat akart. Tudni akarta ki ő, mit keres itt, miért akarja az egyik fele megharapni míg a másik megszaglászni, és vajon miért örül neki annyira, hogy a pulóver miatt jól érződik rajta az illata.

   Ketten álltak a sziklák szélén. Aggódó tekintettel bámultak a sötét mélységbe. A kicsikéjük, az egyetlen kishúguk onnan vetette le magát, és azóta nem jelentkezett. Pedig megígérte.

Zed érezte, hogy él. Nem halt meg. Nem halhatott meg. A mellette lévő nyugtalan tigris halk, rémült nyüszítést hallatott.

- Ne félj.- Simogatta meg a feje búbját- Él.- Suttogta.- Érzem.- Ez biztos volt. Soha semmiben nem volt még ennyire biztos.

   Miután megérkeztek Damon, a kanapéra fektette a nőt. Hozott néhány vastag takarót és bekapcsolta az elektromos kandallót. Aggódó tekintettel nézte a kis Tündérlányt, ahogy az törékenyen és teljesen magatehetetlenül feküdt.

   Már értesítette a falka alfáját és a gyógyított a fejleményekről. Bármelyik percben megérkezhetnek.

Míg türelmesen várakozott nem mozdult ki a szobából. A leopárdját a gondolat is irritálta, hogy magára hagyja a nőt mikor az ilyen sérülékeny.

   Nevetségesnek érezte magát. Még a nevét sem tudom.

   Néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó. A DarkRiver falka alfája Lucas Hunter és párja Sacha Ducan lépet be az ajtón

   A 33 éves alfa 10 évvel ezelőtt vette át az irányítást.

   Lucas magasabb volt 180 centinél, vállig érő fekete haja és élénk zöld szemei voltak. Arca bal oldalán négy karom nyom volt látható. Egész jelleméből sugárzott az erő és, hogy bármire képes azokért akik hozzá tartoznak.

   Sacha arcán kedves mosoly volt látható. Ébenfekete haja laza fonatban hullott le a vállára. Éjfekete kardinális szemeiben fel-fel csillanó fehér foltok voltak. Épp, hogy csak felért Lucas válláig.

- Pontosan mis folyik itt?- Tette fel azt a kérdést alfája, amire ő is nagyon szerettet volna választ kapni.

- Őszintén szólva fogalmam sincs. A folyó mellett találtam, csurom vizesen. Valószínűleg a sodrás hozta le idáig és itt sikerült partra másznia.- Válaszolt őszintén.

- Mentál.- Nézte a lányt mereven Sacha.

- Tessék?- Döbbent le Damon.

- Ez biztos Kiscica?- Fordult meglepetten párjához Lucas.

- Egészen biztos.- Össze húzta szemöldökét- Érzem a visszacsatolással járó mentális erőt, de valahogy furcsa. Olyan mintha nem sugározna ki sehova.

- Úgy érted nem rész a Mentál Hallónak ?- Lucas hangja értetlenül csengett.

   Tudták, hogy a mentáloknak folyamatos vissza csatolásra volt szükségük a hallóról. Enélkül nem maradtak életben. Az agyuk másképp fejlődött. A környezetükben élő mentáloktól kapták meg azokat az impulzusokat amik életben tartották őket. Ha valaki nem része egy hálónak az gyors, de fájdalmas halált hal.

   Márpedig az előttük fekvő lány élt. Eszméletlen volt, de nem szenvedett és határozottan nem haldoklott.

- Ezt csak akkor tudjuk meg, ha magához tér.- Sacha tekintetében a remény lángjai csillogtak. Ha ez a nő rájött, hogyan lehet életben maradni a Mentál Hálón kívül az százakat menthet meg az Elcsendesedéstől.

   Damon nehezen állta meg, hogy rámorranjon, hogy nem ha, hanem miután magához tér. Döbbenten állt az érthetetlen gondolatai és érzései előtt. Nem tudott rájönni miért frusztrálja a gondolat, hogy valaki 3 lépésnél közelebb kerül a kanapéhoz és, hogy miért is akart annyira rámorogni alfájára mikor oda sétált az ideglenes ágyhoz.

- Mi történt a karjával?

   Erre a kérdésre azonnal közelebb lépet. Nézte a hosszan futó, mély vágást.

- Megvágta magát?

   Sacha letérdelt a földre és óvatosan végigfuttat újait a piros hegen.

- Van valami a bőre alatt.- Állapította meg.

   Lucas torkából mély gyanakvó morgás tört ki miközben elhúzta párját az öntudatlan mentáltol. Nem ismerte és ezért nem bízott benne. Meglepetten kapta oldalra a fejét mikor dühös, féltő morgás ütötte meg a fülét. Értetlenül nézte a katonát, aki ugyan olyan meglepetnek látszott a saját reakciója miatt. Ő sem értette miért reagált agresszívan Lucas, amúgy teljesen jogos bizalmatlansága miatt.

- Damon...- Kezdet volna bele, de Sacha félbe szakította.

- Szóltál már Tamsynnak?

- Igen- Válaszolt azonnal a katona.

Nem volt kedve Lucas kérdéseire válaszolni mikor még ő sem tudta, hogy mit miért tesz. Alfájáról sütött a kíváncsiság, ezért hálás volt Sacha gyors téma váltásáért. Bár tudta a faggatózást nem ússza meg. Hát igen a macskák roppant kíváncsi lelkek.

Tamsyn a falka gyógyítója percek óta vizsgálta a mentált. Dús barna haját lófarokba kötötte, aranybarna szemeivel aggódva nézte az alvó nőt.

- Nincs semmi baja, de nem tudom miért nem tért még magához.- Ráncolta homlokát.- Valószínűleg kimerült.

- És mi van a sebben?- Kérdezte Lucas

- Hümm...- Elővet egy csipeszt és gyors, szakszerű mozdulattal eltávolította az idegen testet- Ez egy chip.- Adta át az alfának.

- Majd megkérem Doriant, hogy nézze meg.

   Dorian a falka egyik Őrszeme volt. Kevés dologhoz nem értett. Lucas biztos volt benne, hogy ő ki fogja deríteni mi van a chipen.

   Senkinek nem volt ez ellen semmi ellenvetése. A falka biztonsága az első és nem tudhatták, hogy a lány mit rejteget.

- Damon a nőt rád bízom.- Szólt még Lucas mielőtt Sachaval elmentek.

- Rendben.- Bólintott rá.

- Nos azt hiszem én is távozom.- Mosolygott a fiatal katonára Tamsyn miután össze szedte a felszerelését.

   Damon le heveredett az egyik fotelbe és gondolataiba merülve figyelte az ájult mentált.

A lánynak tejszín árnyalatú bőre volt és hosszú barna haja. Olyan volt, mint egy ázott, magányos kismadár.      Arca angyali volt, a szemét pedig hosszú, sűrű szempillák övezték. Még kint az erdőben látta, hogy az írisze élénk-kék.

   A leopárdja nyugtalanul járt elméje ketrecébe. Oda akar menni, hogy ismét megszaglászhassa. Vajon az íze is olyan jó, mint az illata? Kajlán mosoly jelent meg az arcán. A mentáljának fogalma sincs, hogy mibe keveredett. A nagymacska döntött. Megszerzi magának a lányt.

Robbanás.

Üldözés.

A chip.

Víz.

Hideg, jeges víz.

Alakváltók.

Leopárd.

DarkRiver.

   Dema levegő után kapkodva tért magához. Azonnal ülő helyzetbe tornázta magát. Tekintette először a elektromos kandalló, élethű hologram lángjaira terelődött. Majd a tőle nem messze lévő férfira, aki csukot szemmel ült a fotelben.

   Lassan, hang nélkül fellát. Feje fájt, a lábain pedig ólmos sújt érzett. Egyszerre fázott és izzadt. Lázam van. Egész biztos lázam van. Az ablak felé nézve látta a sűrű pelyhekben hulló hót, amit az erős szél kavargatott ide-oda.

Ez érdekes menet lesz! Indult el az ajtó felé.

   Halkan kinyitotta, majd valaki a háta mögül a válla felett átnyúlva vissza tolta.

- Csak nem szökni próbál a Tündérlány?- Kérdezte egy gúnyos hang a háta mögül.

- Nem?- Cincogta.

   Alig halható kuncogást hallott.

- De nem ám.- Ez már közvetlenül a fülébe súgta.

   Forró lehelete csiklandozta a nyakát mikor az közelebb hajolt. Érezte ahogy beszívja az illatát és nem értette, hogy miért nem pörköl egyszerűen a pofátlan macska alá. 
   Ja! Tényleg. Ő tévedt a ragadozók területére. Nem volt gyenge, de egy egész leopárd falkával azért nem tudna szembe szállni. Magyarázta meg magának gyorsan.

- Sétálj vissza szépen, oda ahonnan jöttél amíg felhívom Lucast.- Súgta a fülébe.

Ácsi, ácsi! Most akkor Mr.hogyishívják parancsolgatni akar? Ó nem! Azt nem!

- Nekem te ne parancsolgass Nyuszifül! Mert esküszöm, hogy letépem a fejed és bele kiabálom a szervezetedbe, hogy : Helló. Menjek oda vissza ahonnan jöttem? Azon lennék, ha valaki nem tenyerelne az ajtón és...

   De befejezni már nem tudta ugyanis ''Nyuszifül'' egy egyszerű mozdulattal megfordította és a zárt bejárathoz szorította. Két kezét megtámasztotta és lehajolt, hogy kb. szem magasságban legyenek.

- Mi az Tündérem? Elvitte a cica a nyelved?- Hangja még mindig irritálóan gúnyosan csengett. És szexin, hogy baszná el a gyorsvonat.

- Vigyáz cicus, mert...

- Mert mi lesz?

- Neked mániád az emberek szavába vágni?

- Nem-inkább mentál?

- Az sincs kizárva.

- És most mit fog csinálni a sarokba szorított mentál?

- Neked esik, mint süket a csengőnek hajnali háromkor, ha sokáig szándékozol még a magánszférámban tartózkodni!

- Ó! Ez kifejezetten érdekesen hangzik, és hol akarsz pontosan nekem esni?- Dorombolta. Szó szerint.

   Damon élvezte, hogy a lány nem adja meg magát. A leopárdja már eldöntötte, hogy akarja a nőt. Most viszont nem, csak a nagymacska érdeklődését keltette fel. Az ember is egyre érdekesebbnek találta az aprócska mentált.

  Figyelte a kipirult arcát, de nem volt zavarban.

- A francba!- Érintette tenyerét a homlokához.- Lázad van.

- Szerinted annyi eszem van, mint egy sündisznónak fej nélkül?

- Ha tudod minek szaladgálsz?- Damon leopárdja dühösen morgott. Nem hitte el, hogy a lány ennyire felelőtlen.- Irány a takarók alá Tündérkém!- Ezúttal érződött a hangján, hogy nem tűr ellenállást.

   És Dema nem is ellenkezett. Nem tudta meddig lesz még képes állva maradni, de azt érezte, hogy már nem sokáig. Morogva lépet el a férfi mellett, de egy pillanatra megtorpant.

- Dema.

- Tessék?

- A nevem Dema és nem Tündérem vagy Tündérlány.

- Damon.

   Egy aprót biccentett és vissza sétált a kanapéhoz. Magára húzta a takarót és már majdnem elaludt mikor nem messze tőle meghallotta Damon hangját.

-Szép álmokat Tündérkém.- Lehelte még halkan a fülébe.