3. Fejezet

  Dema a konyhában szendvicseket készített.

   Fájdalom mart a szívébe. Otthon mindig Doki főzött, mert Ő hajlamos volt kigyújtani a konyhát.

   Megkent még egy szelet kenyeret.

   Még soha nem volt távol ennyi ideig a családjától. Hiányoztak neki. Hiányzott RuRu féltő ölelése, Doki és Zed örökös civakodása, és Raven néha kicsit idegesítő, de humoros beszólásai.

   Rá pakolta a szendvicsre a felvágottat és paradicsomot.

   Fájt. Minden pillanatban teljesen egyedül érezte magát. Idáig valamelyik fiú mindig mellette volt és az akciók miatt is maximum egy óráig volt távol tőlük.

   A tányérra helyezte a kész szendvicseket.

   A lélegzete elakadt amikor megérezte a forró leheletet a nyaka oldalán.

   Teste azonnal felismerte az ismerős biztonságot adó érzést. Idegesítette, hogy meg sem kell fordulnia tudja ki az és az is frusztrálta, hogy a lelkét maró elveszettség szűnni kezdet.

- Mi történt Tündérem?- Ezt egyenesen a fülébe súgta.

Damon forró leheletétől, és mély morgás szerű hangjától a gerincén, mintha apró áramütés szaladt volna végig.

- Szendvics.- Motyogta és minden idegszálával a tányérra koncentrált.

- Nem erről beszéltem.- Zárta a férfi ujjait a tarkójára.

Dem minden porcikája megmerevedett az érintéstől.

- Mi az ami aggaszt.- Hangja nem volt több egy lágy suttogásnál.

Ujjaival gyengéden simogatni kezdte a nő nyakát.

- Nem aggaszt semmi.- Mozdította meg a fejét hátha megszabadul tőle. Nem járt sikerrel.

A csapatán kívül senki nem szokott hozzá érni. Pláne nem egy ennyire kisajátító, birtokló mozdulattal.

- Fájdalom szagát érzem Kedves. Engem nem lehet ilyen könnyen átverni.

Válaszolt volna, de még csak nyikkanni sem volt képes. Damon gyengéden fogai közé vette a lány fülét és óvatosan ráharapott.

-Jó ízed van Tündér.- Simított végig ajkával fogai nyomán.

Majd magára hagyta.

Dema mereven bámulta a szendvicsét, mintha az megmondhatná mi jár a leopárd fejében, vagy minimum arra válaszolhatna, hogy miért érzi úgy, hogy megjelölték.

   Damon feszülten hagyta el a konyhát. Minden idegszála pattanásig feszült és azt visították, hogy menjen vissza a mentálhoz és folytassa ott ahol abba hagyta.

   Számára a vágy és a kéj fogalma nem volt új. Ám az igen, hogy ezeken ne tudna uralkodni.

   Pedig bent ez történt.

   Érezte a lány fájdalmának szúrós szagát és amikor látta, hogy milyen elveszetten áll a pult ellőt meg akarta vigasztalni.

   Nem akarja ezt az erős és harcias mentált elveszettnek látni, de ha ott marad egészen biztos, hogy a vigasztalást egészen más körülmények között folytatta volna. Sokkal de sokkal élvezetesebb és forróbb körülmények között.

   Nem!- Mondogatta magának. Semmit sem tudnak róla, csak azt amit elmondott. Doriannak le kell ellenőriznie a lány szavait. Akár ellenség is könnyen lehet.

   Párduca dühösen morgott a gondolatra. Az állat ösztöne azt súgta, hogy Dema ártatlan. De, Damon tudta, hogy a párduc lelke tisztább és néha naivabb volt bármi másnál. Mégsem akarta elfogadni, hogy a lány talán ellenség.

- Damon?- Kukkantott ki a konyhából mentálja. Ő talált rá szóval az övé.

- Mond.- Gondolatai akaratlanul is arra terelődtek, hogy a lány menyivel kisebb nála. Könnyű lenne felkapni, a falhoz szorítani és...

- Lucas azt mondta, hogy még ma felhívja a SnowDancer farkasfalkát. Igaz?

- Igen, ha jól tudom már fel is hívta a rohadt farkasokat.- A kötött pulcsit amit ő adott neki, hogy átöltözhessen leért egészen a térde aljáig. Nem lenne róla nehéz lehámozni.

- Azt nem tudod mikor beszélünk velük?

- Luc, hívni fog ha indulnunk kell.

- Damon?

- Humm...- Ez már nem is szó volt hanem egy elnyújtott dorombolás.

- A szemed a macskáé.

- Tudom.

- Miért?- Damon arcán egy sötét mosoly terült szét.

- Vajon mit kellene tennem ahhoz, hogy az ágyamba csábítsalak?- Szavaiban jól érezhető volt a vadállat vággyal teli morgása.

   Dema elfelejtett lélegezni. Reménykedve nézte a férfit háta az csak viccel. DE. NEM. A szemeiben jól látszott az elhatározás.

   Az évek alatt megtanulta kezelni az alakváltókat. Hiszen Raven a legjobb barátja félig alakváltó holló, fivére pedig tigris. De nem tudott mit kezdjen egy leopárddal aki, olyan dolgokat akar tőle amikről neki még, csak halvány elképzelése sem volt.

   Vágy? Egyetlen egy férfi iránt érzet idáig ilyet.

   Kéj? Mi az? Könyörgöm azt sem tudja, hogy kell izgalomba hozni valakit.

   Pedig nagyon úgy fest, hogy Damon érdeklődését felkeltette. Csak tudná, hogy ezt mégis miként érte el.

   Damon arcán kegyetlen mosoly terült el. Az Ő kis Tündére bizony nagyon-nagyon zavarba van. Úgy fest a dolog, hogy nem gyakran kerül ilyen helyzetbe.

   A nagymacska a gondolat hatására elégedetten elnyújtózkodott, de a felszínhez közel maradva figyelte az eseményeket.

   Minden vadászösztöne izzott készen arra, hogy türelmesen becserkéssze az áldozatát. És a préda nem volt más, mint Dema.

   Ó mennyire várja már, hogy elejthesse és utána a lány az övé lesz.

   A telefon halk hangja rázta fel mindkettejüket. Damon vetet még egy utolsó ködös pillantást a       Tündérkéjére, mielőtt felvette volna.

   Dema érezte, hogy amint lehet menekülnie kell. Mert ha hamarosan nem teszi, akkor lehet később már nem lesz rá lehetősége.

   Nem tudta, hogy erre már azóta nincs esély, mióta találkozott a katonával tegnap éjjel a hideg, havas erdőben.

   Kopogtattak.

   Dema kíváncsian szökkent az ajtóhoz. Mikor kinyitotta meglepetten találta magát szemben egy talán vele egy magas, rövid, barna hajú nővel. Az kedvesen rá mosolygott, amit ő zavartan viszonzott. Néhány perc múlva Clay is felbukkant az ismeretlen nő mögött.

- Tally hozott neked néhány ruhát, mert nemsokára találkoznunk kell a rohadt farkasokkal.

Dema feljegyezte a képzelet belli noteszéba, hogy itt menyire gyakran használják az a szópárt, hogy „rohadt farkasok”

- Ez nem ér! Clay én is tudok beszélni.- Durcáskodott a lány, mire kapott egy puszit az arcára.- Azt mondták, hogy velem és Faithal vagy kb. egy magas, de ő ma az apjával tárgyal ezért én hoztam neked néhány ruhát, amit felvehetsz.

- Izé... Köszönöm.- Fogadta el a felé nyújtott csomagot.

Talin, Clay párja egy nagyon kedves ember. Állapította meg.

- Van lefőve kávé. Damon is a konyhában van. Átöltözök és én is megyek.- Hadarta zavartan.

   Dema tudta kezelni a hirtelen embereket. Profinak számított abban, hogyan reagáljon arra, ha gyűlölik. Híres volt arról, hogy mindig mindenre van válasza.

   De, ezzel nem tudott mit kezdeni. Azzal, hogy szeretettel és kedvesen fogadták kihúzták a lába alól a talajt.

   A szövetséges alakváltók, bíztak benne és eltűrték, mert szükség volt rá, de nem kedvelték.

   A mentálokat senki sem kedveli. Pláne nem fogadják őket kedves mosollyal a területükön.

   Zavartan vette elő a szatyorból a váltás ruhát.

   Arcára fintor szaladt. Rendben hát ezekben nagyon érdekesen fog kinézni.

   A fehér farmernadrág kecsesen követte az alakját, de elég vastag volt ahhoz, hogy kizárja a téli hideget. A halvány, rózsaszínes, kötött, garbó pedig valami nagyon puha anyagból készült. A szintúgy fehér színű pulóver kapucniját pedig egy vékony, világos barna szőrme csík övezte.

   Elsápadva nézte a tükörképét és csak egy szó jutott eszébe: Vattacukor.

   Ez bizony nagyon messze állt a megszokott acélbetétes bakancs és fekete bőrdzsekitől, amit általában viselni szokott.

   Te jó ég, ha így meglátják a társai egy életen át hallgathatja vissza.

   Bele túrt megszelídíthetetlen hullámokból álló hajába. Még a hajgumit is elhagyta valahol.

   Elkeseredetten hagyta el a szobát. Rég nézet ki ennyire ártalmatlannak és soha nem érezte még magát egy két lábon járó rózsaszín felhőnek.

   Damon megkövült, amint Dema a konyhába lépet.

   Nehezen állta meg, hogy megnézze vajon az a rózsaszín garbó vagy a bőre a puhább.

   De, valami nem stimmelt.

   Elképesztően édesen festett, mint akit egy erősebb szél is elfújhat, majd összetörhet. Csak valaki magyarázza már el neki, hogy idáig miért szerepelt az összes fantáziálgatásában, sötét, kissé talán rockos szerelésben. Nagyon szívesen megnézné azokat a kicsi, de formás combokat egy bőrnadrágba.

   A kép szinte elemi erővel hasított keresztül az elméje képekért felelős részén és úgy érezte, hogy megőrül, ha nem láthatja élőben.

   Nehezen állta meg, a vágyakozó morgást, ami párducának hála végigszaladt az emberi torkán.

- Én is átöltözök.- Pattant fel és menekült ki a konyhából.

   Veszélyesen közel került ahhoz, hogy ne foglalkozzon semmivel és az ösztöneire hallgatva leterítse azt a picike Tündérlányt a földre, majd ha ott végeztek egy második körre az ebédlő asztalra.

   Gyors mozdulatokkal kapta magára sötétkék koptatott farmerját és fekete pólóját. Pár percet vet igénybe az egész művelet és már lent is volt a többieknél. Zavarta, hogy magára hagyta a lányt az Őrszemmel. Hiába volt Clay Tally párja egyáltalán nem örült a jelenlétének. Csak tudná miért frusztrálja őt most az összes közelben lévő hím. Főleg azok akiknek nincs párjuk.

   Dögös. Igen, ez a szó illik leginkább Damonra. Vajon tisztában van vele, hogy a fekete haja és pólója menyire kiemelik azokat a veszélyes, acél szürke szemeit?

   Dema szíve szerint pofon vágta volna magát. Evan óta nem nézet férfira női szemmel. Nem látta őket másnak, mint barátainak vagy testvéreknek. De most hiába akar nem tudott másként nézni az ellőtte álló emberbőrbe bújt leopárdra.

- Induljunk.- Nézet rájuk Clay.

- Rendben.- Vágta rá azonnal, csak hogy elterelhesse végre a gondolatait.

   A lázadók földalatti óvóhelyén:

   Doki elrakta aktatáskájába az ellenméreg ampulláit és a vastag erős tűt.

   Hiba volt.

   Zárta le az aktatáskáját.

   Hiba volt máris élő alanyon tesztelni a Naxt Day projektet.

   6 év telt el és azóta rengeteget fejlődött. Mégsem merte újra használni.

   Hiszen tönkre tette őket, nem? Zeddet, Demmát és annak idején Evant is.

   Raven szerint a hibák soha nem derültek volna ki, ha nem ültetik be a kísérleti Chipeket.

   Ő ezzel nem értet egyet. Megtalálta volna a módját, hogy kiderítse milyen hátrányokkal jár. De fiatal volt és türelmetlen. Ez pedig egyik társukat megölte és a másik kettő örökös orvosi segítségre szorul.

   A képességeik megváltoztak.

   Pirokinézis és Kirokinézis. Állítólag a természet felett nem lehet senkinek sem uralma. Dema mégis a két legpusztítóbb elem gyakorlott mestere. Tűz és jég. Ami életet adhat, de hatalmas pusztítással is járhat.

   Lehetetlen mondogatták mindig a tanítói, és láss csodát Demmának ez annyira természetes, mint más mentálloknak az Elcsendesedés és a Mentálháló.

   

   Zed TK-mentál volt Call altípussal. Ami talán az egyik legveszélyesebb. De az átváltoztató képessége a hálóról való lecsatlakozása után teljesen irányt váltott. Az elme hatása az emberi test felet.

   A Call altípussal rendelkező mentálok képesek a gondolat hatalmával ölni és megváltoztatni a tárgyak alakját. De, a saját testük fizikai formáját nem. Erre is azt mondták, hogy lehetetlen.

   Zed paklijában, mégis utolsó aduászként szerepel ez. A teste sejtjeinek megváltoztatása. Így élte túl Demmával az Alaszkai Futótüzet. Egyszerűen megváltoztatta a DNS- állományát, hogy a szervei és bőre elviselje a hőt.

   Ezekkel még nem is lenne gond. Mindketten szeretik ezeket a pluszokat. A mérgezés viszont már más téma. Soha nem panaszkodtak, de hogyan lehetnének boldogok mikor két naponta egy injekciós tűt kel a gerincükbe szúrni.

   Felvette a fekete-szürke viharkabátját. Nem gombolta össze. Soha nem szokta.

   Az ajtó hatalmas csattanással tárult ki.

- Hol van?- Zed és Ruriko álltak a küszöbön. Dühösen és aggódva. A legrosszabb párosítás. Főleg két ennyire domináns férfinál.

   A DarkRiver és a SnowDancerek találkozó helyén.:

   Dema nem erre számított. Nem tudja, hogy pontosan mire is kellett volna, de biztos nem erre. Főleg, ha egy olyan kegyetlen és vérengző falkáról van szó, mint a SnowDancer. 

   Mielőtt erre a területre érkeztek elég rémisztő pletykát hallott a helyi farkasfalka brutális módszereiről.

   Azt is tudta, hogy a DarkRiver és a SnowDancerek vérszerződést kötöttek. Ami azt jelenti, hogy a két falka együtt uralkodik.

   Sok mindent tud, de nem hitte volna, hogy a két ragadozó falka ilyen kapcsolatban állnának egymással.

   Az egész kb. úgy kezdődött, hogy Ő, Damon és Clay megérkeztek. Tally a falka gyógyitójához Tamsynhoz ment ahol a nők általában várakozni szoktak. Ezért most itt van Ő, ugyebár Damon aki valami olyat mondott Lucasnak, hogy nem érdeklik a szabályok nem fog elmenni. Az alfa pedig erre olyan mindent tudó képet vágott, mintha ez természetes lenne. Ezt viszont Dema nem értette.

Akkor itt van még Sacha és az Őrszemek.

   A farkasok néhány perc múlva érkeztek meg. Négyen voltak. A korábban Vaughntól kapott személy leírásoknak hála be tudta őket azonosítani.

   Hawke az alfa. Neki a haja ezüstös szőke volt a szemei pedig hideg, nagyon hideg kékek. Jól látszott rajta, hogy a benne élő ragadozó mennyire közel van a felszínhez. Szúrós tekintettel mérte végig Demát. Ő nem hátrált el. Tudta, hogy a tiszteletet ki kell vívnia. Nem is volt baj, nem szerette a könnyű játszmákat.

   Hátát merev tartással kihúzta, fejét felszegte és nem fordította el tekintetét az ellőtte állóról.

   Az idő mintha másodpercekre megállt volna. Dem addig tartotta a szemkontaktust, míg Hawke az alfa párnak nem szentelte a figyelmét. Az első próbán átment, de érezte, hogy lesznek még megpróbáltatásai mind a farkasok, mind a leopárdok részéről.

- Sacha Drágám nagyon régen találkoztunk.- Ütött meg a farkasok alfája olyan hangsúlyt, mintha a nővel nagyon, de nagyon bizalmas kapcsolatot ápolnának.

- Már foglalt Hawke, ne próbálkozz mert rajtad fogom kiélezni a karmaim.- Tolta nevető párját a háta mögé Lucas.

- Meg kaptad az ajándékom Sacha Drágám?- Kíváncsiskodott tovább.

- Milyen ajándékot?- Lepődőt meg a kardinális mentál.

- Nem! Nem kapta meg.- Morogta tovább Lucas.

- Milyen ajándékot?- Ismételte meg magát.

- Az amit pár napja küldött.- Mutatott végig vádlón a farkason.

- Tessék? Én nem tudok semmilyen ajándékról.

- Természetesen, mert ki dobtam.- Nézet mélyen párja fekete szemeibe, majd haragosan vissza fordult Hawke felé.- Ha még egyszer ajándékot küldesz az ÉN páromnak esküszöm, megöllek te rohadt farkas!

- Nahát dühös a cicus.- Vágott vissza Hawke.

Dema nem tudta miért, de a gyerekes szóváltás hallatán könnyednek érezte magát. Talán azért mert Zed és Doki is mindig így veszekedtek.

   Indigo az a gyönyörű farkaslány aki valószínűleg a szeme színéről kapta a nevét, fáradtan csóválta a fejét. Dem szerint azért mert gyakran játszódnak le ehhez hasonló beszélgetések.

   Indigo megjelenése nyugalmat és katonai precizitást sugallt, bizalmatlan tekintetével inkább egy sarki-rókára hasonlított.

   De valamiért szimpatikusnak találta.

   Az egyik férfit könnyű volt be azonosítani. Riley hatalmas volt. Nincs rá jobb szó. Már megszokta, hogy felnéz a környezetére. De most konkrétan izomlázas lett a szemgolyója, mire felmérte a farkast. Gesztenye barna haja és enyhén borostás álla miatt elégé fenyegető képet nyújtott. Egészen odáig míg ki nem szúrta a felé közeledő Mercyt. Amikor végignézet a lángvörös hajú macskán tekintete annyira ellágyult, hogy Dema azon gondolkodott, ha esetleg azok a csokoládé színű szemek kifolynak a helyükről hívjon e orvost, vagy megoldják.

   Gyors csókot váltottak és egy apró bensőséges mosoly után mindketten vissza tértek a saját helyükre.

   Dema pedig úgy kapkodta a tekintetét, mintha minimum egy pingpong meccsen lenne.

   Farkas és leopárd? Több mint furcsa. Ám lázadó évei alatt megtanulta, hogy a különös néha normális és, hogy ha valami szép azt meg kell becsülni. Márpedig Riley a SnowDancer hadnagy és Mercy a DarkRiver Őrszem bizony gyönyörű pát alkottak.

   De hiába gondolkodott az utolsó férfit nem ismerte fel. Fiatal volt maximum 25. Világos barna haja és kékes zöld szemei. Nem tudta ki ő. Valószínűleg egy fiatal katona aki most tanulja az összekötői munkát.

- Ő ki?- Szegezte a nőre különleges árnyalatú szemeit.

   Dema értetlenül nézet hátra, mikor dühös morgás hangzott fel.

   Kicsit megrázta a fejét, hogy ne foglalkozzon a szürke szemű leopárddal.

   Tett előre néhány lépést és megtorpant. Várt. Nem fog engedély nélkül a katona közelébe menni. Ezt észlelte a számára teljesen ismeretlen farkas, ezért Ő tette meg az utolsó néhány métert. Felemelte a kezét, hogy bemutatkozzon.

- Dema Mortalis.- Fogadta el a felé nyújtott kezet a nő.

- Caleb Miller.- Dem kicsit megszorította mielőtt elengedte.- Nahát milyen erő van ebben a kis testben.- Vigyorodott el Caleb.

   Damon láncra kötötte kitörni készülő nagymacskáját. Bár egyet értet vele. Dema az övé és nem szabad préda. Úgyhogy ez a rohadt farkas ne stírölje azt aki hozzá tartozik. Néhány lépéssel a nő háta mögé ért és miközben átkarolta a nyakát apró húzással eltávolította a farkas közeléből.

   Dem értetlenül pislogott. Nem értette a férfi nyilvánvalóan agresszív reakcióját. Vissza pörgette az előbbi jelenetet de nem talált semmit ami feldühíthette volna a leopárdot. Vagy az is lehet, hogy ő nem vett észre valamit. Ismer alakváltókat. De RuRun és Ravenen kívül egyikkel sem töltött huzamosabb időt és ők ketten is évek óta egy mentál lázadó csapattal dolgoznak együtt.

   De nem volt sok ideje gondolkodni. A SnowDancer farkasok területének erdejéből még valaki közeledett fekélyül. Nem alakváltó volt, de még csak nem is ember. Egy mentál, és nem is akármilyen mentál.

- Judd? Mi tartott ennyi ideig- Kérdezte Hawke kissé szemrehányóan a késő személyt.

Judd Lauren hideg szemei döbbenten nyíltak tágra.

- TE!?- Mutattak egymásra és szólaltak meg egyszerre Demmával.

- Te ismered őt?- Nézett Riley gyanakodva sógorára. Judd, Riley húgával Brennával párosodott.

   A farkasok és leopárdok talán egyetlen közös tulajdonsága a párosodási kötelék. Egyszer választanak párt maguknak akivel utána egy életen át együtt maradnak. Ez a kötelék eltéphetetlen és megmásíthatatlan. Ha az egyikőjüknek veszniekell a másik követi.

   A csendes de határozott kérdést viszont süket fülekre talált, mert Dema dühös hangja minden más zajt elnyomott.

- Judd, ha elkaplak én kitépem a szívedet és ledugom a torkodon!

- Hogy rohadnál el!- Érkezett meg a heves válasz. Ami már csak azért is furcsa volt, mert Judd Lauren beceneve nem véletlenül volt jégember.

- Gyere ide!- Indult el felé. Kék szemeit egy furcsa izzás vette körül és, mintha a pupillája és írisze felrobbant volna végigszaladva a szemén. Miután a változás véget ért a az izzó kék szín a helyére került, de a szemfehérje a fekete legmélyebb, és leghalálosabb árnyalatává változott.- Esküszöm kivágom a májad és eladom a fekete piacon! Azt hittem meghaltál te népművészeti agyagedény!

   Eközben a lázadók földalatti óvóhelyén:

   Doki élesen fújta ki a levegőt. Az arca egy kifaragott szoborra emlékeztettet, de ő már érezte, hogy viszket a tenyere.

- Már ezerszer elmondtam, hogy NEM!- Hangja teljesen kifejezéstelenül csengett, semmi érzelem, sem düh vagy türelmetlenség.

   Igen. Doki mentál volt, egy tökéletesen higgadt és racionális mentál. A tetteiben nem volt ésszerűtlenség, de akik ismerték tudták, hogy egyre ingerültebb.

- Kérlek! Csezdmeg Doki, könyörgöm! Érted?- Zed beteges ragaszkodással szorongatta az Északi-sarkot is megdermesztő, hűvösséggel megáldott mentál fekete, térdig érő, viharkabátja egyik alsó szegletét.- Én soha nem könyörgöm senkinek!- Játszotta tovább a levakarhatatlan piócát.

- Dema jól van. De, most a DarkRiver leopárdok területén tartózkodik. Nem akarom sem őt, sem mást veszélybe sodorni a ti már-már mániákus ragaszkodásotokkal.- Erőltette magára a fajára jellemző higgadt modort.

   Újabb szabadulási kísérlet, ismét eredmény nélkül. De a hangos puffanás jelezte, hogy habár Zed még mindig romantikus kapcsolatot ápol kabátjával, a rántásnak hála elhasalt a földön.

- És ha jó fiúk leszünk?- Térdelt az oldalához Ruriko, majd karolta át a derekát.

   Doki pedig érezte, hogy ha nem csap bele a villám két perc múlva a kötözni való bolond társaiba, akkor itt bizony vér fog folyni. Sok(k) vér.

   Még harminc percnyi huzavona után Doki már a helikopter felé tartott. -Természetesen, csak az után, hogy össze foltozta pórul járt társait.- Ám mielőtt felszállhatott volna megtorpant. Suhogás majd egy halk puffanás jelezte, hogy öccse épp az imént ért földet.

   Ahogy megfordult még látta, hogyan tűnnek el a hatalmas, éjfekete, fényes, holló szárnyak.

Raven tollai egy furcsa fekete, szemcsés ködfátyol kíséretében, elhomályosodtak, majd felszívódtak mintha soha nem is léteztek volna.

- És mond csak, én mehetek?- Varázsolt magára egy kisfiús bájjal megáldott mosolyt.

Doki vett egy mély levegőt és miközben kifújta elszámolt tízig, azután húszig.

- Most tuti, hogy megölök mindenkit!- Kiáltotta el magát, mint egy felbőszült Velociraptor.

   Rav elképedve figyelte dührohamot kapott testvérét. Ugyanis a mentált olyan gyakorisággal látni ennyire tébolyodottnak, mint egy Csendes-óceánban élő, szárnyas sellőt, amint latinul Marilyn Manson számokat énekel, egy sárkány fejű unikornison.

A harmadik és a negyedik fejezethez tartozó novella: Ami igazán számít 

2. Fejezet

   

   Nem, nem, és ismét csak, nem!- Dema fejében az összes létező vészcsengő fülsiketítően hangosan adta tudtára, hogy a tegnapi nap nem csak, egy elképesztően borzalmas állom volt. De legalább a Chip biztonságban van. Nyugtatta lelki világát, mikor a kezéhez ért.
   Valaki lőjön le. Dőlt össze utolsó reménye is, miszerint a tegnapi akció nem volt teljes kudarc. Ugyanis hiába simított végig a vágáson nem talált egy huplit, téglalap formájú idegen testet, de még egy elcseszett szálkát sem ami arra utalt volna, hogy egy nem oda illő dolog lenne a bőre alatt. 

   Alapból könnyen felkapta a vizet. Éveken keresztül élt az Elcsendesedésben és emiatt nem mindig tudta kezelni az indulatait, ez veszélyessé tette, főleg most, mert ezúttal életekről volt szó. Gyermek életekről.

   Damon már egy ideje tudta, hogy vendége magához tért, de nem ment be hozzá a napaliba. Úgy döntött megvárja míg Dema elégé biztonságban érzi magát, hogy kijöjjön. Hiába látta tegnap este, hogy a mentáljának vasból van a gerince és bármely pengénél élesebb a nyelve, fordított helyzetben ő sem érezné magát valami otthonosan.

- Te szemét!

   Hallotta a kiáltást a konyha ajtaja felől. Megfordulva szembe találta magát egy igen csak ideges tündérrel. Apró lábaival pillanatok alatt szelte át a köztük lévő távolságot. Damon meglepetten pislogott miközben a lány ingénél fogva szem magasságba rántotta.

- Hol a Chip?

- Tessék?- Tetette az értetlent azonnal.

   A konyhában a hőmérséklet jól érezhető lehűlt, ám a függönyt vöröslő, veszélyes, láng pusztította el pillanatok alatt.

   Damon párduca ugrásra készen helyezkedett el.

- Mit művelsz?- Sziszegte fenyegetően.

- Hol a Chip?- Dema hangja halk volt, de vágott, mint egy szike.

- Előbb mond el, hogy mi van rajta. Tegnap ide hoztalak, ezzel megmentve téged, de nem fogom a falkámat veszélyeztetni.

   Meglepetésére Dema a szavaitól megnyugodott.

- Megértem.- Engedte el az ingét.- Sajnálom. Fordított helyzetben én is így tennék.- Hátrált el tőle.- Ide hívnád az alfád?

- Miért?- Vonta össze a szemöldökét.

   Akarta a lányt. DE. Nem akarta kockára tenni mások életét.

- Mert nem akarom ezerszer elmondani a történetem.

   Pár másodpercig figyelte azt a lehetetlen árnyalatú, élénk kék szemeket. A mentál őszinte volt. Nem látta jelét rajta hazugságnak, mégis ahogy nézte észre vett valamit. 

   Valami sötétet, mintha a lelkéből mélyről jövő kegyetlenség áradt volna, ami bele ette magát a nő minden izmába, sejtjébe, lélegzet vételébe, talán még a szívébe is.

- Gonosz vagy.- Nem gondolkodott mielőtt megszólalt.

   A lány arcára keserű, de szívből jövő mosoly húzódott.

- Ki definiálja a gonosz jelentését?- Lehelte halkan.

   Volt a tekintetében valami elveszettség és magány, amitől Damon és a nagymacska is meg akarta szabadítani. Szíve szerint oda ugrott volna, hogy megvigasztalja, de mielőtt megtehette volna Dema folytatta.

- Néha..Néha nekünk kell a legkegyetlenebbnek lenni és gonosszá váni, hogy egy másik gonoszt legyőzhessünk.- A vége még kifinomult hallásának is, csak suttogásnak tűnt.

- Szóval a te meglátásod szerint gonosz vagy?- Őszinte kíváncsisággal nézte a barna hajú nőt.

- Igen. Azt hiszem gonosz vagyok.

   Damon fülében még akkor is a lány utolsó mondata visszhangzott, mikor felhívta Lucast. „Gonosz vagyok.” Vajon tényleg az vagy valami sokkal komolyabbról van szó?

   Dema megtörten bámulta az üvegen keresztül a hófödte tájat.

   Emlékek cikáztak elméjében.

...NE...

… Hármas detonátor kibiztosítva...

… Nincs kapcsolat!...

… Valami elromlott!...

… Négyes egység bombázás alatt...

… Nem találok élet jeleket ...

… Meg kell nyugodnod ...

… Alaszkai tűzvész...

   Ne gondolj rá! Figyelmeztette őt egy rég nem hallott hang.

   Nem értette, hogy élete legszörnyűbb napja miért jutott eszébe Damon szavaitól. 

   Gonoszság. Milyen tág fogalom. Vajon honnan kezdődik az igazi kegyetlenség?

Aznap Alaszkában minden megváltozott.
  NE...GONDOLJ...RÁ! Figyelmeztette ismét az az ismerős, de halott hang, ami mindig megszólalt benne az Alaszkai tűzvész gondolatára.

   Ezúttal hiába.

   A robbanás hangja, Zed kiáltása Ruriko könnyei, majd a cérna ami elpattant benne. Alaszka leghidegebb erdeje pedig a legforróbb, legkegyetlenebb, pokol bugyraiból feltörő, sötét lángtenger martalékává vált.
   NE TEDD!

- Fogd be.- Sziszegte a havas erdőnek. Az ablak üvegében csak az ő tükörképe látszott, mégis érezte elhunyt társa szellemét.- Nyugodj békében Evan.- Simította végig a párás üveglapon.

- Lucas. Néhány percen belül ide ér az Őrszemekkel- Nézet be a konyhába Damon.- Jól vagy?- Vonta össze a szemöldökét miközben az ablakban álló lányt figyelte.

- Igen.- Villantott egy mosolyt.

- Durva hangulat ingadozásaid vannak.- Állapította meg, mire a nő még szélesebben elvigyorodott.

- Ezt csak azért mondod mert nem ismered Zedet és RuRut.

- Zed és RuRu?

   Ez nem tetszett a leopárdnak. A ragadozók köztudottan elég birtoklás mániásak és nem szerettek osztozni. Damon is ilyen. Ha akart valamit azt meg szerezte és hajlamos volt kisajátítani. Még nem tudta, hogy milyen szerepet fog játszani az életében Dema, de az fix, hogy amíg ez a furcsa vonzalom véget nem ér addig nem fog megtűrni idegen férfiakat az ő tündérkéje mellett. Kész, ennyi, punktum, nincs vita.

- Aham...- Vigyorgott a nő lelkesen.- Tudod ők az én...- Befejezni már nem tudta ugyanis Lucas és Sacha ezt a pillanatot választották, hogy az Őrszemekkel együtt befussanak.

- Mi van a Chipen?- Vágot a közepébe azonnal Lucas

- Jó reggelt neked is.- Ez az egy mondatott Dema annyira szemrehányóan mondta, hogy az alfa csak pislogni tudott.

   Sacha jó ízűen felnevetett a lány bátorsága láttán. Keveseknek lett volna mersze feleselni Lucassal. Főleg a falka legerősebb és legelszántabb tagjai előtt.

- De az a kérdés igazából, hogy ti mennyire jöttetek rá.

- Ez pontosan téged miért is érdekel?

   A kérdést Clay tette fel. Talán ő állt meg a legtávolabb a mentáltol.

   Dema össze vont szemöldökkel méregette az Őrszemet.

   190 centinél is magasabb lehetett. Sötétbarna bőre alapján talán félig Egyiptomi származású. Szemei feltűnő, élénk zöldek, amik nagyon elütöttek barna bőrétől és koromfekete hajától.

- Tudod kedves, azért mert nincs kedvem olyan dolgokról is beszélni amit alapból is tudtok.- Dema gúnyos hangja ostor csapásként haladt keresztül a levegőn.

   Damon elfelejtett levegőt venni miközben felettese reakcióját várta.

- Miért?- Vonta fel Clay a szemöldökét.

   Sikerült felvenni a pokerarcát ezért társainak nem tűnt fel, hogy igazából menyire szórakoztatja a mentál bátorsága.

- Mert minek ismételjek? Ha tévedtek majd kijavítom.

   Demán látszott, hogy ideges, de a szemében lobbanó apró szikrák mutatták, hogy igazából ő is élvezi a kihívást.

- Lusta vagy?

- Áá nem. Csak kényelmes.- Kacsintott cinkosan a nála jóval nagyobb termetű katonára.

   Damon elvesztette a fonalat. Bár megnyugtatta a tény, hogy úgy fest nem csak Ő.

   Clay köztudottan zárkózott természetű volt. Racionális gondolkodása inkább a mentálok felé hajlott, mint az alakváltókéra. Ezért mindenkinek meglepő volt ez a szinte azonnali szimpátia.

-Őőőő... Dorian ! Lennél szíves- Találta meg a hangját Lucas.

- A sejtéseim szerint a Chipen lévő kódok koordináták.

   Dorian haja annyira szőke volt, hogy a mentálnak a fehér arany jutott róla eszébe. Napbarnított bőrével és tiszta kék szemeivel inkább egy szörfösre hasonlított. Dema szerint ez előnyére is válhatott, mint az ő alacsony, törékeny termete és kislányos arca. Akik a külső alapján ítélik meg az embert, mentált vagy alakváltót az könnyedén pórul járhat.

- Helyes következtetés.- Bólintott.

- De csak a koordináták vannak rajta. Az nincs, hogy pontosan mit is jelölnek.- Vonta össze a szemöldökét.

- Na igen. Főzzünk kávét, üljünk le, mert ez hosszabb mese lesz, mint egy nagyinál töltött délután.- Sóhajtott Dema a kávé főzőhöz lépve.

   Sacha vidáman nevetett fel és még a másik nő is elkuncogta magát. Valószínűleg ö is Őrszem.

   Ha bár talán első ránézésre nem látszott, jól érezte a Mercyből áradó halálos erő. Dema meg volt róla győződve, hogy a nála jóval nagyobb termetű férfiakat is könnyedén terít le. Vörös haját magas lófarokba kötötte, szemei vidáman csillogtak.

   Majd a mentál tekintete Mercyről az utolsó Őrszemre terelődött. Vaughn nem volt leopárd, ha Demnek tippelnie kellett volna akkor a jaguárra szavazott volna. Különleges arany színű szemein látszott, hogy a nagymacska veszélyesen közel van a felszínhez. Aranysárga haját hátul a tarkóján össze kötötte.

Elgondolkodott, a jaguárok általában magányosan járnak, mégis ahogy nézte úgy érezte magát, mintha egy másik alfával állna szemben aki önként fogadott hűséget Lucasnak.

- Itt vagyok! Bocs a késésért.

   A Dema értetlenül kapta a tekintetét az ajtó felé. Egy a többieknél jól láthatóan idősebb férfi lépet be rajta.

- Nate mi tartott ennyi ideig?- Nézte a késve beért Őrszemet Lucas.

- Kölykök, vázák,Tamsyn.

A néhány szavas, gyorsan elhadart válsz úgy fest Demát leszámítva mindenkinek több mint elég információ volt.

   Nate Tamsyn párja volt. Az Őrszem idősebb volt a többieknél, de jól láthatóan ez nem gátolta a harcban.

   A kávé hangos sistergéssel főt le. Dema arcán üdvözölt vigyor terül szét.

- Koffein.- Mosolya kissé eszelősre sikerült, hangja teljesen átszellemült, mintha minimum egy szent szót mondott volna ki.

- Kávé függő vagyok problem?- Villantotta harcias parázzsal megáldott szemeit a falkára.

Néhány perc múlva:

- Szóval akkor hol kezdjük?- Kíváncsiskodott Dema az asztalnál ülve miközben a kávéját szürcsölgette.

- Mit jelölnek a koordináták?- Nagyon úgy festet, hogy a vele szemben ülő alfa nem talál magának mást témát.

- Kurva nagy területeket a földön.

   Lucasból morgás tört fel, mire a mentál arcáról lefagyott a vigyor. Nagyot sóhajtva, elrévedt tekintettel méregette a koffein adagjából fejbeszálló gőzt.

- Néhány hónapja jelentéseket kaptunk a szövetségeseinktől, hogy alakváltó kölykök tűnnek el.-       Körülötte mindenhonnan dühös leopárd morgás tört fel.

   De, nem ijedt meg tudta, hogy ez nem ellene szól. Rendíthetetlenül folytatta.- Engem, Zedet, és Rurikot küldtek ide. A feladatún az volt, hogy az egyik itt dogozó kutató számítógépéről letöltsük a laborok koordinátáját.

- Van egy olyan érzésem, hogy ti tudjátok miért rabolják el a gyerekeket.- Sacha arcán jól látszott sejti, hogy a válasz nem fog nekik tetszeni.

- Igen.- Mély levegő. Dema testén remegés futott végig. Hangja akadozott, torka kiszáradt, de folytatta.- A kicsiken kísérleteket hajtanak végre, hogy az elméjük tanulmányozásával be taníthassák a TP-mentáloknak az alakváltók nyomon követését. Ha ezzel sikerrel járnak előnyre tesznek szert. Főleg a kisebb és gyengébb falkák ellen. Ha követni tudják az alakváltók nyomait, könnyű szerrel megtalálhatják az óvó helyeket, óvodákat és az otthonaikat és mivel érzik, hogy egy-egy katona hol helyezkedik el képesek lesznek átjutni a védelmi pontokon. A kísérletek idáig sikertelenek. Több kölyök holttestét találtuk meg az elmúlt hónapokban.

- Hányan...- Nate nem tudta befejezni. Ez nem is csoda. Neki is volt két kölyke.

   Szerencsére nem is kellet. Dema tudtam mire akar kilyukadni.

- Egy hónap alatt 13 holttestet találtunk.

   Mindenki elborzadt, nem volt csoda hiszen az alakváltók szára a gyermekek biztonsága elsődleges volt.

- A szövetségeseink megkértek, hogy nyomozzuk ki mi történt.

- És ti neki láttatok a nyomozásnak.- Lucas hangjában volt valami elismerés.

- Igen.- Bólintott.

   Szemeiben düh, fájdalom, kétségbeesés és elhatározás kavargott- Nemrég eltűnt ismét 3 hiúz kölyök. Meg fogjuk őket találni és haza visszük őket a családjaiknak.- Dühösen felugrott és járkálni kezdet. Nem tudott tovább egy helyben ülni.- Ezek a falkák a szövetségeseink! Hozzánk tartoznak! Fájdalmat okoztak nekik és mi ezt nem engedjük! Nem fogunk újabb halálhírt átadni! Megtaláljuk a tetteseket és levadásszuk őket! Bármi áron!

   A lány nem is vette észre, hogy alakváltó kifejezést használt. Ő nem, de a többiek számára furcsa volt.

- Kiket jelöl pontosan a mi?- Vhaughn hangja elfojtott morgást takart. Jaguárja dühös volt, de a benne élő nagymacska megbízott a lányban. Egy Elcsendesedésben élő mentál sem lett volna képes ilyen dühöt és bosszú utáni vágyat eljátszani azért, hogy a bizalmukba férkőzőn.

- Sajnálom. De ahogy ti sem adtok ki információt a falkátokról úgy én sem tehetem ezt a csapatommal. A biztonság elsődleges. Nem bízom bennetek annyira, hogy a hozzám tartózók életét kockáztassam.

   Damonnak ez nem tetszett. Leopárdja elégedetlenül morgott elméje ketrecében. Azt akarta, hogy a lány bízzon benne és ne legyenek előtte titkai.

- Az előbb mégis beszéltél.

- Igen. Mert ha kölykök életéről van szó mindenkit figyelmeztetni kell. Ha szövetséges ha nem.- Értett egyet Dema.

- Megértem.- Nem hazudott. A lány jól mondta bizalom nélkül senki életét nem kockáztathatják.

- De ahogy az imént mondtad gyermek életekről van szó. A DarkRiver nem hagyja cserben a gyengébbeket és azokat akiknek segítségre van szükségük.- Lucas felállt és megkerülte az asztalt miközben beszélt.- Még ma beszélek a SnowDancer farkas falkával.- Megérintette a lány állát mielőtt vissza ült volna eredeti helyére.

   Az érintés kiváltsága. A leopárdok csak azokat érintették meg akikben megbíznak. Dema határozottságával elnyerte az alfa bizalmát.

-Te nem vagy a Mentálháló része.- Sacha kíváncsian és reménykedve nézett a kék szemekbe.

- Ez a Next Day projektek köszönhetem. Erről többet nem mondhatok, ugyanis még mindig csak kísérleti fázis. Azt viszont elárulhatom, hogy nem vagyok fel csatlakozva egy hálóra sem.

- De...

- NEM!- Emelte meg kicsit a hangját.- Nem szeretnék hamis reményeket kelteni ha valami nem jól sül el.

- Mióta vagy része a Next Day projektnek.

- Sac, per, Kb. 6 éve. 15 évesen eldöntöttem, hogy ki válok a hálóból, két évvel később találkoztam egy kutatóval aki ezt lehetővé tette.

- Ha 6 éve része vagy, akkor tudnod kell, hogy ez milyen hátrányokkal jár.

- Rengeteg hátránya van. Ha túl sokat használom a képességeimet, akkor akár 3-4 napra is mély kóma állapotba kerülök. Az erő mutálódik, eltorzul és jár még egyfajta mérgezéssel amiért havonta orvoshoz kell mennem és 2 naponta gyógyszereket kell szednem.

- De most jól vagy?- Demát meglepte a Sacha hangjából áradó aggodalom.

- Tegnap az akció előtt adták be az injekciót. Ami azt jelenti, hogy holnap lesz szükségem a következőre. Lucas!- Hirtelen kapta fejét az alfára.- Telefonálnom kell.

- Rendben. De itt tedd. Gyerekekről van szó ezért szeretnénk segíteni, de attól még egyelőre nem élvezed a teljes bizalmamat.

- Ez érthető.- Vette el a felé nyújtott telefont.

   Beütötte a telefon számot és várt míg felvették.

- Halló tessék elmegyógyintézet és anonim alkoholisták klubja. Mik a panaszai?

- Raven!!!- Kiáltotta vidáman a vonal túlsó végén lévő nevét.

- Baby? Szent ég, te vagy? Csezd meg! Hova a francba tűntél? Zed és Ruriko lassan ideg összeroppanást kapnak, hogy nem érnek el. Komolyan! RuRu már ott tart, hogy mi van ha megtámadott egy vérengző bokor.

- Kérlek engem egy bokor nem terít le. Maximum egy fa. De ha én kidőlök ő is.

- Ja mert Z neki esne láncfűrésszel azzal a mondattal, hogy : Bántottad a kicsikémet? Ezért megdöglesz te féreg.- Nevetése átszűrődött a telefonon keresztül- Amúgy tényleg, hol vagy?

- Ki estem a kapcsolati zónából. Épp a DarkRiver falka katonáival kávézok.

- Úh...Az szép.

- Mérj be és küld ide holnapra Dokit.

- Ja tényleg! Téged holnap kéne belőni. Na szólok a többieknek hogy épp a cicákkal hancúrozol (Én megöllek- kotyogott közbe Dema) de legalább jól vagy. Siess haza várunk, addig is boldog köcsögnapot, te narkós fasz!- Tette le a telefon.

- Doki?- Vonta fel a szemöldökét Lucas, miután vissza kapta a telefonját.

- Doki az orvosunk. Nála van az ellen méreg amire holnap szükségem lesz.

- Értem.

- Mi az igazi neve?- Vonta fel a szemöldökét Mercy

- Ezer meg ezer legenda kering róla az éterben, de az igazat senki sem tudja. Szerintem már Ő sem.- Kortyolt ismét a kávéjába.
   Még hallota Sacha vidám nevetését, és látta Mercy elfojtott vigyorát.


A második fejezethez tartozó novella : Alaszkai Futótűz

1. Fejezet

- Megállni!- Hangzott az érzelemmentes felszólítás.

- Állj meg te! Téged nem üldöznek!- Morrant vissza Dema az őt követő alakra.

Öt perc, már csak öt perc kell.- Visszhangozta magának, miközben lábait még gyorsabban szedte.

- Z! Zed! Hallasz? Hol a francba vagytok?- Küldte az üzenetet társának telepatikusan.

- Dem! Feltartanak minket! Nem érünk időben a kifutó pályára!- Érkezett meg a válasz azonnal.

   Dema szíve kihagyott egy ütemet, majd a kétszeresére gyorsult. Kétségbe esetten mérte fel a terepet. Már, csak pár percnyire volt a találkozó helytől. De ha Zed és Ruriko nincsenek ott, Ő biztos, hogy nem fog semmi pénzért felszállni.

   A kifutó pálya szélén van egy szakadék, ami alatt egy gyors folyású folyó van. Villant be neki az emlék.          Mérlegelte a lehetőségeit, de nem látott más megoldást.

   Felmérte a terepet, hogy üldözői milyen messze találhatók.

   Megtorpant és a zsebébe nyúlva elővette a kését. Nem habozott. Mély bemetszést végzet karján, majd ismét a zsebébe nyúlva elő vett egy apró, lapos, szürke, téglalap alakú valamit. Nagy levegőt vett és a fájdalommal nem törődve mélyen a sebbe nyomta.

- Z! A chip biztonságban van! Amint kiértek szájatok fel és tűnés!

- Veled mi lesz?

- Jelentkezem amint tudok.- Ígérte, bár nem volt benne biztos, hogy ez megfog történni.

   Bontotta a telepatikus kapcsolatot és ismét mozgásba lendült. A szírt széléhez érve nem torpant meg, bele vetette magát a mélybe.

   Néhány pillanat múlva elnyelték a hideg habok és a kegyetlen sötétség.

   Zed idegesen kapkodott levegő után, mikor érezte, hogy Dema jelenléte megszűnik. Hiába szólongatta amaz nem válaszolt. Testén remegés futott végig. Homlokán hideg veríték csorgott le, ami már azért is furcsa volt, mert -15°C van. A közelben minden megtelt feszültséggel.

- NEM!- Kiáltotta, miközben a levegőben kékes árnyalatú fény gömbök jelentek meg.

   A gömbök hirtelen kisültek és villámok kezdtek körülötte cikázni, egésze addig míg ellenségeikből nem maradt más, csak por és hamu.

   Ruriko tudta, hogy baj van. Zed nem szokott így kitörni, csak akkor ha Demmel gond van. A tigris hangosan morogni kezdett, miközben belülről széttépte a gondolat, hogy fogadott húga lehet, hogy valahol holtan fekszik, vagy megsérült és várja a segítséget. Vicsorogva vettette magát az életben maradt mentál katonákra és tépte őket darabokra. Az Ő kishúgát senki nem bánthatja büntetlenül.

   Dema köhögve bukkant felszínre és kapaszkodott meg egy part menti sziklába.

   A feje zsongott és mindene fájt. A karjában a csont valószínűleg megrepedt, de az is lehet, eltört. Vizes ruhái szinte már a testére fagytak.

   Nehézkesen kimászott a partra. Megpróbált felállni, de nem járt valami sok sikerrel. Fáradtan hanyatlott le a hideg, jeges hóban. Ne aludj el! Figyelmeztette saját magát és ujjra megpróbált felállni. Ezúttal több sikerrel. Oldalát neki támasztotta egy fa nyirkos törzsének és úgy nézet szét a téli, sötét erdőben.

   Léptek zaja ütötte meg a fülét. Zavart tekintettel nézet a hang irányába.

- Ki vagy?- Tette fel a kérdést egy számára idegen ember.

   Dema nem válaszolt, csak figyelte az ismeretlen férfit.

   A 20.-as évei közepén járhatott. Fekete haja rövid volt és a hajzselével gondosan belőtte. Szürke szemei gyanakodva méregette őt. Arca elegáns, de határozott vonású valami titokzatos kisugárzással, ami biztos rengeteg nőnek okozott már nedves álmokat.

   Széles vállain megfeszült a bőrdzseki. Testfelépítésén pedig jól látszott, gyorsaságra és harcra termet, mint egy kifent penge.

-Ki vagy?- Ismételte meg a kérdést vízesés szerű, határozott hangján. Ám ezúttal valami morgás szerű is vegyült bele.

Óóó. Szóval Mr.hogyishívják parancsolgatáshoz szokott. Hát ez nagyszerű, de most benézte.

   Dema elővette a már, csak azért is stílusát. Dacosan és határozottan bámult a szürke szempárba, amik hirtelen az arany és olajzöld árnyalatában pompáztak.

   A férfi torkából pedig az az emberinek egyáltalán nem mondható morgás ismét felszakadt, csak most sokkal hangosabban.

   Dem fejében pedig hirtelen kattogni kezetek a fogas kerekek. Alakváltó! Szent szar! Hova sodort a víz?

Már épp ott tartott gondolatban, hogy ő bizony nem fog törődni a fagyhaláláll és vissza ugrik a folyóba, mikor a csúszós talaj eltűnt a lábai alól és elterült a fagyos hóban. Hirtelen még fázni is elfelejtett mikor a felette elhelyezkedett leopárdot figyelte. Leopárd? DarkRiver! Nekem végem.

   A képzeletbeli végrendeletében nagy godal osztotta szét az ingóságait Zed és Ruriko között, mikor a nagymacska közelebb hajolt és a nyakát kezdte szaglászni. Viszlát te gyarló világ!

   A hideg pedig ezt a pillanatot választotta, hogy bebizonyítsa attól még, hogy nem veszik figyelembe, Ő bizony létezik.

   Dema érzékei ismét lekapcsoltak és elnyelte a sötétség.

   Damon leopárd alakban szaglászta meg újra az ájult nőt. Furcsa érzés mart a szívébe, ahogy a kiszolgáltatott törékeny lányt figyelte. Védelmező ösztönei azonnal felszínre léptek.

   Le mászott róla és a fák mögött hagyott táskájából előszedte a váltó ruháját.

   Miután vissza változott gyorsan felöltözött. Hálát adott az égnek, hogy elővigyázatosságból több pulcsit rakott be.

   Az eszméletlen nőhöz lépet és levette róla elázott kabátját és ráadta a saját piros pulcsiját. A kapucnit ráhúzta a hosszú, sötétbarna, vizes tincsekre, majd ölbe kapta és elindult az egyik határon lévő, lakatlan, faház felé.

   Orrában érezte a frissen nyíló rózsa és csokoládé aromát. Ez az illat csábította őt a folyóhoz is. Amint megérezte a leopárdja nem akart mást, csak megtalálni a forrást.

   Értetlenül állt az előtt, hogy vajon miért keltette fel a férfi és leopárd figyelmét egyaránt ez a édeskés illat.

   Lenézett a lány angyali, arcára. Súlyát szinte nem is érezte. Bűntudata volt amiért leterítette, de a nagymacskája válaszokat akart. Tudni akarta ki ő, mit keres itt, miért akarja az egyik fele megharapni míg a másik megszaglászni, és vajon miért örül neki annyira, hogy a pulóver miatt jól érződik rajta az illata.

   Ketten álltak a sziklák szélén. Aggódó tekintettel bámultak a sötét mélységbe. A kicsikéjük, az egyetlen kishúguk onnan vetette le magát, és azóta nem jelentkezett. Pedig megígérte.

Zed érezte, hogy él. Nem halt meg. Nem halhatott meg. A mellette lévő nyugtalan tigris halk, rémült nyüszítést hallatott.

- Ne félj.- Simogatta meg a feje búbját- Él.- Suttogta.- Érzem.- Ez biztos volt. Soha semmiben nem volt még ennyire biztos.

   Miután megérkeztek Damon, a kanapéra fektette a nőt. Hozott néhány vastag takarót és bekapcsolta az elektromos kandallót. Aggódó tekintettel nézte a kis Tündérlányt, ahogy az törékenyen és teljesen magatehetetlenül feküdt.

   Már értesítette a falka alfáját és a gyógyított a fejleményekről. Bármelyik percben megérkezhetnek.

Míg türelmesen várakozott nem mozdult ki a szobából. A leopárdját a gondolat is irritálta, hogy magára hagyja a nőt mikor az ilyen sérülékeny.

   Nevetségesnek érezte magát. Még a nevét sem tudom.

   Néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó. A DarkRiver falka alfája Lucas Hunter és párja Sacha Ducan lépet be az ajtón

   A 33 éves alfa 10 évvel ezelőtt vette át az irányítást.

   Lucas magasabb volt 180 centinél, vállig érő fekete haja és élénk zöld szemei voltak. Arca bal oldalán négy karom nyom volt látható. Egész jelleméből sugárzott az erő és, hogy bármire képes azokért akik hozzá tartoznak.

   Sacha arcán kedves mosoly volt látható. Ébenfekete haja laza fonatban hullott le a vállára. Éjfekete kardinális szemeiben fel-fel csillanó fehér foltok voltak. Épp, hogy csak felért Lucas válláig.

- Pontosan mis folyik itt?- Tette fel azt a kérdést alfája, amire ő is nagyon szerettet volna választ kapni.

- Őszintén szólva fogalmam sincs. A folyó mellett találtam, csurom vizesen. Valószínűleg a sodrás hozta le idáig és itt sikerült partra másznia.- Válaszolt őszintén.

- Mentál.- Nézte a lányt mereven Sacha.

- Tessék?- Döbbent le Damon.

- Ez biztos Kiscica?- Fordult meglepetten párjához Lucas.

- Egészen biztos.- Össze húzta szemöldökét- Érzem a visszacsatolással járó mentális erőt, de valahogy furcsa. Olyan mintha nem sugározna ki sehova.

- Úgy érted nem rész a Mentál Hallónak ?- Lucas hangja értetlenül csengett.

   Tudták, hogy a mentáloknak folyamatos vissza csatolásra volt szükségük a hallóról. Enélkül nem maradtak életben. Az agyuk másképp fejlődött. A környezetükben élő mentáloktól kapták meg azokat az impulzusokat amik életben tartották őket. Ha valaki nem része egy hálónak az gyors, de fájdalmas halált hal.

   Márpedig az előttük fekvő lány élt. Eszméletlen volt, de nem szenvedett és határozottan nem haldoklott.

- Ezt csak akkor tudjuk meg, ha magához tér.- Sacha tekintetében a remény lángjai csillogtak. Ha ez a nő rájött, hogyan lehet életben maradni a Mentál Hálón kívül az százakat menthet meg az Elcsendesedéstől.

   Damon nehezen állta meg, hogy rámorranjon, hogy nem ha, hanem miután magához tér. Döbbenten állt az érthetetlen gondolatai és érzései előtt. Nem tudott rájönni miért frusztrálja a gondolat, hogy valaki 3 lépésnél közelebb kerül a kanapéhoz és, hogy miért is akart annyira rámorogni alfájára mikor oda sétált az ideglenes ágyhoz.

- Mi történt a karjával?

   Erre a kérdésre azonnal közelebb lépet. Nézte a hosszan futó, mély vágást.

- Megvágta magát?

   Sacha letérdelt a földre és óvatosan végigfuttat újait a piros hegen.

- Van valami a bőre alatt.- Állapította meg.

   Lucas torkából mély gyanakvó morgás tört ki miközben elhúzta párját az öntudatlan mentáltol. Nem ismerte és ezért nem bízott benne. Meglepetten kapta oldalra a fejét mikor dühös, féltő morgás ütötte meg a fülét. Értetlenül nézte a katonát, aki ugyan olyan meglepetnek látszott a saját reakciója miatt. Ő sem értette miért reagált agresszívan Lucas, amúgy teljesen jogos bizalmatlansága miatt.

- Damon...- Kezdet volna bele, de Sacha félbe szakította.

- Szóltál már Tamsynnak?

- Igen- Válaszolt azonnal a katona.

Nem volt kedve Lucas kérdéseire válaszolni mikor még ő sem tudta, hogy mit miért tesz. Alfájáról sütött a kíváncsiság, ezért hálás volt Sacha gyors téma váltásáért. Bár tudta a faggatózást nem ússza meg. Hát igen a macskák roppant kíváncsi lelkek.

Tamsyn a falka gyógyítója percek óta vizsgálta a mentált. Dús barna haját lófarokba kötötte, aranybarna szemeivel aggódva nézte az alvó nőt.

- Nincs semmi baja, de nem tudom miért nem tért még magához.- Ráncolta homlokát.- Valószínűleg kimerült.

- És mi van a sebben?- Kérdezte Lucas

- Hümm...- Elővet egy csipeszt és gyors, szakszerű mozdulattal eltávolította az idegen testet- Ez egy chip.- Adta át az alfának.

- Majd megkérem Doriant, hogy nézze meg.

   Dorian a falka egyik Őrszeme volt. Kevés dologhoz nem értett. Lucas biztos volt benne, hogy ő ki fogja deríteni mi van a chipen.

   Senkinek nem volt ez ellen semmi ellenvetése. A falka biztonsága az első és nem tudhatták, hogy a lány mit rejteget.

- Damon a nőt rád bízom.- Szólt még Lucas mielőtt Sachaval elmentek.

- Rendben.- Bólintott rá.

- Nos azt hiszem én is távozom.- Mosolygott a fiatal katonára Tamsyn miután össze szedte a felszerelését.

   Damon le heveredett az egyik fotelbe és gondolataiba merülve figyelte az ájult mentált.

A lánynak tejszín árnyalatú bőre volt és hosszú barna haja. Olyan volt, mint egy ázott, magányos kismadár.      Arca angyali volt, a szemét pedig hosszú, sűrű szempillák övezték. Még kint az erdőben látta, hogy az írisze élénk-kék.

   A leopárdja nyugtalanul járt elméje ketrecébe. Oda akar menni, hogy ismét megszaglászhassa. Vajon az íze is olyan jó, mint az illata? Kajlán mosoly jelent meg az arcán. A mentáljának fogalma sincs, hogy mibe keveredett. A nagymacska döntött. Megszerzi magának a lányt.

Robbanás.

Üldözés.

A chip.

Víz.

Hideg, jeges víz.

Alakváltók.

Leopárd.

DarkRiver.

   Dema levegő után kapkodva tért magához. Azonnal ülő helyzetbe tornázta magát. Tekintette először a elektromos kandalló, élethű hologram lángjaira terelődött. Majd a tőle nem messze lévő férfira, aki csukot szemmel ült a fotelben.

   Lassan, hang nélkül fellát. Feje fájt, a lábain pedig ólmos sújt érzett. Egyszerre fázott és izzadt. Lázam van. Egész biztos lázam van. Az ablak felé nézve látta a sűrű pelyhekben hulló hót, amit az erős szél kavargatott ide-oda.

Ez érdekes menet lesz! Indult el az ajtó felé.

   Halkan kinyitotta, majd valaki a háta mögül a válla felett átnyúlva vissza tolta.

- Csak nem szökni próbál a Tündérlány?- Kérdezte egy gúnyos hang a háta mögül.

- Nem?- Cincogta.

   Alig halható kuncogást hallott.

- De nem ám.- Ez már közvetlenül a fülébe súgta.

   Forró lehelete csiklandozta a nyakát mikor az közelebb hajolt. Érezte ahogy beszívja az illatát és nem értette, hogy miért nem pörköl egyszerűen a pofátlan macska alá. 
   Ja! Tényleg. Ő tévedt a ragadozók területére. Nem volt gyenge, de egy egész leopárd falkával azért nem tudna szembe szállni. Magyarázta meg magának gyorsan.

- Sétálj vissza szépen, oda ahonnan jöttél amíg felhívom Lucast.- Súgta a fülébe.

Ácsi, ácsi! Most akkor Mr.hogyishívják parancsolgatni akar? Ó nem! Azt nem!

- Nekem te ne parancsolgass Nyuszifül! Mert esküszöm, hogy letépem a fejed és bele kiabálom a szervezetedbe, hogy : Helló. Menjek oda vissza ahonnan jöttem? Azon lennék, ha valaki nem tenyerelne az ajtón és...

   De befejezni már nem tudta ugyanis ''Nyuszifül'' egy egyszerű mozdulattal megfordította és a zárt bejárathoz szorította. Két kezét megtámasztotta és lehajolt, hogy kb. szem magasságban legyenek.

- Mi az Tündérem? Elvitte a cica a nyelved?- Hangja még mindig irritálóan gúnyosan csengett. És szexin, hogy baszná el a gyorsvonat.

- Vigyáz cicus, mert...

- Mert mi lesz?

- Neked mániád az emberek szavába vágni?

- Nem-inkább mentál?

- Az sincs kizárva.

- És most mit fog csinálni a sarokba szorított mentál?

- Neked esik, mint süket a csengőnek hajnali háromkor, ha sokáig szándékozol még a magánszférámban tartózkodni!

- Ó! Ez kifejezetten érdekesen hangzik, és hol akarsz pontosan nekem esni?- Dorombolta. Szó szerint.

   Damon élvezte, hogy a lány nem adja meg magát. A leopárdja már eldöntötte, hogy akarja a nőt. Most viszont nem, csak a nagymacska érdeklődését keltette fel. Az ember is egyre érdekesebbnek találta az aprócska mentált.

  Figyelte a kipirult arcát, de nem volt zavarban.

- A francba!- Érintette tenyerét a homlokához.- Lázad van.

- Szerinted annyi eszem van, mint egy sündisznónak fej nélkül?

- Ha tudod minek szaladgálsz?- Damon leopárdja dühösen morgott. Nem hitte el, hogy a lány ennyire felelőtlen.- Irány a takarók alá Tündérkém!- Ezúttal érződött a hangján, hogy nem tűr ellenállást.

   És Dema nem is ellenkezett. Nem tudta meddig lesz még képes állva maradni, de azt érezte, hogy már nem sokáig. Morogva lépet el a férfi mellett, de egy pillanatra megtorpant.

- Dema.

- Tessék?

- A nevem Dema és nem Tündérem vagy Tündérlány.

- Damon.

   Egy aprót biccentett és vissza sétált a kanapéhoz. Magára húzta a takarót és már majdnem elaludt mikor nem messze tőle meghallotta Damon hangját.

-Szép álmokat Tündérkém.- Lehelte még halkan a fülébe.